Tudomány

Azonosíthatták a Hubble űrtávcső problémáját

Stocktrek Images / Getty Images
Stocktrek Images / Getty Images

Ugyan a Hubble űrteleszkóp maga és a tudományos készülékek is érintetlenek maradtak, egy számítógépes hiba miatt mégis hetek óta áll a távcső. Most kiderülhet, mi volt az a hiba, ami miatt a Hubble nem tudott dolgozni – írja a SciTech Daily.

A probléma az eszköz hasznos teher számítógépével volt, méghozzá egészen pontosan a teljesítményvezérlő egységgel (Power Control Unit, PCU). Nevéből adódóan az a feladata, hogy folyamatosan ellássa energiával a központi számítógépet és gyakorlatilag az összes hardvert. Ezt a PCU-t egy másodlagos áramkör is szabályozza, ami, ha érzékeli, hogy nem állandó az áramellátás, és valamelyik irányba kileng, leállítja az egész rendszert.

A szakértők szerint vagy az áramkör hibásodott meg, vagy kilengést észlelt, és tette a dolgát.

A megoldás valószínűleg az lesz, hogy a biztonsági PCU-t kell elindítani, mivel az elsődlegest nem sikerül újraéleszteni. Szerencsére az űrtávcső semmilyen fontos berendezésében nem keletkezett kár ezen kívül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik