Tudomány

Először hajtottak végre űrsétát a kínai űrállomásnál

Megtették első űrsétájukat vasárnap az épülő kínai űrállomáson tartózkodó űrhajósok – írja az MTI. Egyelőre csak a Tienkung (Mennyei palota) központi modulja, a Tienhon (Mennyei harmónia) kering a Föld körül. A két hete megérkezett három űrhajós közül ketten vettek részt a sétán, korábbi közlések alapján a vasárnapin kívül még egyet fognak teljesíteni. A séták során többek között telepítenek egy szivattyúrendszert, de űrkutatási és technológiai kísérleteket is elvégeznek. Vasárnap egy olyan robotkar beszerelését és beállításait végezték, amelyet az űrállomás további részeinek csatlakoztatásához használnak majd.

Az űrhajósok egyike, Liu Po-ming már másodszor vesz részt űrsétán. 2008-ban a Sencsou-7 misszió tagjaként másodmagával 20 percen át tartózkodott az űrben, Kína legelső űrsétáját megtéve.

A három űrhajóst szállító Sencsou-12 űrhajót június 17-én bocsátották fel a még építés alatt álló kínai űrállomáshoz, ahol a tervek szerint három hónapot töltenek el.

Ez lesz a kínai űrprogram történetének eddigi leghosszabb emberes missziója.

2016-ban a Sencsou-11 űrhajó legénysége 33 napot töltött az űrben.

JIN LIWANG / XINHUA / XINHUA VIA AFP

Az űrállomást a tervek alapján 11 küldetéssel, a jövő év végéig fejeznék be. A háromfős legénység elsődleges feladata különböző tesztek elvégzése, például az újrahasznosító- és létfenntartó rendszerek, a robotkar, illetve a hulladékkezelési lehetőségek kipróbálása.

Az állomás központi modulját április 29-én bocsátották fel, további két elemet pedig jövőre terveznek felküldeni. Az űreszközt 15 éven át akarják üzemeltetni, és egyhuzamban akár hat hónapig tartózkodhat rajta egy-egy csoport.

Kína immár hetedszer küldött embert az űrbe, a legutóbb öt évvel ezelőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik