Az erdő rendkívül bonyolult és sokszereplős rendszer, a legösszetettebb, legmagasabb szintű szárazföldi társulás. Laikusként is könnyű belátni, hogy az erdő jelenti a természet nyújtotta egyik legmeghatározóbb élményt: az élet burjánzása, az ősi nyugalom, az állandó változások generálta dinamikus állandóság – az erdőben sétálni olyan, mint megfogni a természet kezét.
Az ember a természetet segíti
Még akkor is, ha hazánkban ma már alig találni valódi őserdőt, leginkább erdőgazdaságok gazdasági „rengetegeiben” vezetnek a turistautak, vágásra érett vagy arra nevelt, a fajokat és szerkezetüket tekintve meglehetősen homogén faállományokban. Ugyanez a helyzet szerte a kontinensünkön és a világ nagy részén – az őserdők már eltűntek, vagy területük rohamosan csökken, holott a biológiai sokféleség, a földi élővilág megőrzésének egyik kulcsa az egészséges erdő lenne.
Európában egyre határozottabb a törekvés arra, hogy egyes területeket adjunk vissza a természetnek, mert ha a rombolás tovább folytatódik, az már az ökoszisztéma összeomlásával fenyeget. A természet teszi a dolgát, ha hagyják, ám az erdőkkel kapcsolatban már az utolsó pillanatban vagyunk:
Frank Tamás erdőmérnökkel, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársával egy európai szintű projekt kapcsán beszélgettünk, amely a természetvédelmi központú erdőkezelés lehetőségeit, gyakorlati módszereit dolgozza ki, alkalmazza és kutatja. Célja, hogy „felgyorsítsa az időt”, vagyis emberi beavatkozással segítse kialakulásában a természetes erdő gazdag ökoszisztémáját – mielőtt késő lenne.
Sokszínűség az erdő immunrendszere
Amellett, hogy ellátják az embert tüzelővel és építőanyaggal, az erdők számos egyéb, fontos funkciót is betöltenek. A teljesség igénye nélkül említhetjük a szén-dioxid elnyelését, a vízbázisok védelmét, a biodiverzitás biztosítását vagy a rekreációt. Ennek ellenére manapság is a tisztán gazdasági szempontokon van a hangsúly, vagyis a fakitermelésen. Az európai erdők faállományának jelentős része egyetlen, vagy csak nagyon kevés fajból áll, az egyedek közel azonos korúak, elhalt fákat csak kisebb mennyiségben találunk.
Ezek a leegyszerűsített vagy homogén erdők sérülékenyek, kiszolgáltatottak a környezeti hatásoknak, a kártevőknek. Számos példát láttunk a közelmúltban, amikor egy-egy vihar több hektárnyi területet tarolt le, ilyenkor 30-100 év munkája vész kárba. Ezzel szemben, ha sokszínű a fajösszetétel, változatos az erdő szerkezete és a fák kormegoszlása, az jobb ellenállóképességet biztosít az életközösség számára, hosszú távon stabilabban biztosítja az általa nyújtott javakat.
A sokféleség hozzátartozik az erdő »immunrendszeréhez«, vagyis ellenállóképességéhez és stabilitásához. Képzeljünk el egy sok száz vagy ezer szálból álló, összesodort kenderkötelet, szinte eltéphetetlen. Ha viszont kibontjuk, szálaira szedjük, könnyen szakad, kötélként tovább nem használható
– magyarázza a 24.hu-nak Frank Tamás.
Itt válik érthetővé a több hazai nemzeti parki igazgatósággal és civil szervezettel együttműködésben zajló LIFE 4 Oak Forests projekt célja, ami valószínűleg a világ egyik legösszetettebb tölgyes élőhelyeken folyó természetvédelmi erdőkezelési kísérlete. Az erdőkezelések Magyarországon 1555 hektárnyi, Olaszországban 500 hektárnyi, öt Natura2000-es tölgyes élőhelytípusban folynak. A projekt 2017-ben indult és 2026 év végéig tart.
Fekvő és álló holtfák
A projektben az ÖK kutatói azt vizsgálják, hogy a tölgyesek szerkezetét és fajösszetételét érintő beavatkozások hogyan hatnak az erdő szerkezetére és élővilágára. A nemzeti parkok szakemberei foltszerű – vagyis nem összefüggő, nagy területet érintő – beavatkozásokkal igyekeznek visszaállítani a tölgyerdők biodiverzitását. Ennek érdekében bizonyos részekről kiirtják az agresszíven terjedő idegenhonos fafajokat, helyükre az egészséges erdei ökoszisztémához nélkülözhetetlen őshonos fő- és elegyfajokat telepítenek.
A munka „favágással” is jár, ami első látásra nem tűnik túl természetbarát akciónak, de rendkívül fontos. Valamilyen erdőszerkezeti elem kialakítása céljából (például lék) kivágott őshonos fák faanyaga élőhelyként visszamarad a területen: a holtfa a természetes erdő egyik legfontosabb szerkezeti eleme, élőhelye. A helyükön megnyíló lék kedvezőbb fényviszonyai kedveznek az újabb generációknak, illetve a a visszahagyott holtfa páratlan élőhelyet teremt. Szinte hihetetlen, de
Hasonlóan fontos az úgynevezett álló holtfák kialakítása: ezek az egyedek még nem dőltek ki, egy ideig még élnek, lombkoronájuk megritkul, majd elhal. A törzsük korhadni kezd, a harkályok odvakat vájnak benne, amibe beköltözhet a többi odúlakó madár és emlős is. A fák kérgét mellmagasságban jó 20-30 centi szélesen kör alakban lehántják, elvágva ezzel a szállítószövetek jelentős részét, de nem mindegyiket. Így a fa egy-két éven belül álló holtfává válik – drasztikus megoldás, ám kiváló élőhelyet teremt fajok ezreinek.
Mitől sokszínű, ami tölgy?
A laikusban jogosan vetődik fel, hogy ha tölgyesekről beszélünk, miért van szó fajgazdagságról a fák tekintetében is, hiszen a tölgyerdőben tölgyfák nőnek. Valóban is van: a gazdasági erdőkben jellemzően a fák 70-100 százalékát ugyanazon faj alkotja, mellette esetleg 2-3 másikat találunk.
A természetes tölgyesekben azonban 20-50, legfeljebb 80 százalék a tölgy aránya a tucatnyi elegyfafaj között. Bizonyos értelemben szubjektív szempontból nevezzük mégis tölgyeseknek, miután ez a faj az adott életközösség legmeghatározóbb (például nagyon hosszú életű, akár 400-800 évig is élő) és legértékesebb tagja az ember számára.
Úttörő munka
Fontos, hogy a projektben természetvédelmi erdőkezelésről, és nem erdőgazdálkodásról van szó, őshonos fafaj faanyaga nem kerül ki az erdőkből, a cél nem a gazdasági haszon, hanem az erdő, mint ökoszisztéma stabilitása és biológiai sokféleségének megőrzése. A beavatkozásokkal, ahogy a szakember is fogalmaz, felgyorsítják az időt: amit a természet évszázadok alatt végezne el, annak bizonyos elemeit emberi segítséggel egy évtized alatt kívánják elérni.
Pontosabban megteszünk mindent, amit saját tapasztalatunk és a nemzetközi szakirodalom alapján szükségesnek látunk, miközben tanulunk a természettől
– mondja Frank Tamás, és hozzáteszi: nincs pontos referencia arra, milyen volt a mérsékelt övben egy európai tölgyes őserdő, hiszen az egész kontinensen egy százalék alatt van a máig érintetlen, lombhullató őserdők aránya.
A kutatók reményei szerint az eredmények alapján összeállhat egyfajta „kezelési útmutató” erdőgazdálkodók számára is, melynek a segítségével a gazdasági célú erdőket is – gazdasági értékük megőrzése mellett – sokszínűbb, ökológiailag értékesebbé, illetve ellenállóbbá lehet tenni.
