A tudomány régóta kongatja a vészharangot, de a koronavírus-járvány a gyakorlatban is mindenki számára igazolta, hogy a természetet károsító emberi tevékenység bizony nagyban elősegíti járványok kialakulását, de új kórokozók megjelenését is. A WHO-nak a pandémia eredetét vizsgáló jelentése is kiemeli, hogy a természetes élőhelyek szisztematikus tönkretétele, illetve a vadon élő állatok kereskedelme és fogyasztása növelheti a vírusok terjedésének kockázatát.
A sokat ismételt kulcsszó a természetpusztítás, ami olyan, sokszor távolinak tűnő hatások összességét jelenti, hogy nehéz tisztán látni az összefüggéseket. Dr. Rodics Katalin kutatóbiológust, a Greenpeace Magyarország biodiverzitáskampány-felelősét kértük arra, hogy segítsen. A szakember évtizedekig dolgozott az állami természetvédelemben, többek közt hazánkat képviselve a legmagasabb nemzetközi szakmai fórumokon.
Egy egészség létezik
A közbeszédben nem vetett komoly hullámokat, de nagyon fontos és remekül összefoglalja a problémát az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) közös tanulmánya, amelynek lényege, hogy csak egy egészségünk van.
A természet, az ember és a gazdasági haszonállatok egészsége egyetlen komplex egység, így is kellene kezelni
– mondja a 24.hu-nak Rodics Katalin.
Az ökológiai sokféleség csökkenése (élőhelyek és fajok eltűnése), valamint a klímaválság miatt ma már olyan helyzet állt elő, hogy muszáj változtatnunk. Sorra jönnek a figyelmeztető jelek – a legutóbbi és talán legerősebb a mostani pandémia –, hogy végső soron maga az emberi civilizáció kerül veszélybe.
Visszatérve eredeti témánkhoz, nézzük most a természetpusztítás és a zoonózisok (potenciálisan emberről állatra terjedő kórokozók, élősködők) terjedésének veszélye közti összefüggést.
Felszámoljuk a pufferzónát
A természet egészségét annak fajgazdagsága adja, másként fogalmazva az ökológiai sokszínűség alkot olyan élő rendszert, amely annál stabilabb, minél több tagja van, és ezek mind teszik a maguk dolgát. A természetes élőhelyeket mára annyira felszabdaltuk, területüket oly mértékben csökkentettük, hogy minden mocsár lecsapolásával, erdőrészlet kivágásával vagy rét felszántásával fajok kipusztulását kockáztatjuk.
Egy friss amerikai kutatás rámutatott például, hogy több vírus „felhígul”, mikor egymással rokon fajok közt terjed, csökken az emberi fertőzés esélye. A vizsgálatban madarakról lévén szó, egy-egy madár természetesen megfertőződik, de a jól működő rendszerben a kórokozó el is vész a „tömegben”, nem okoz járványt. Nem éri el a baromfit, az embert. Ehhez persze fajgazdagságra van szükség.
Ide tartozik az is, hogy míg egyes állatok az emberi terjeszkedés hatására eltűnnek a Föld színéről, addig mások alkalmazkodnak, képessé válnak életvitelszerűen megtelepedni az emberi környezetben. Itthon a rókákat említhetjük példaként, a veszettség potenciális hordozóit, de Óbudán épp rókában kimutatott szopornyica-fertőzésre figyelmeztették a kutyatartókat. Trópusi, szubtrópusi területeken pedig közvetlen humán egészségügyi kockázatot jelenthetnek az emberközelbe kényszerült vadon élő állatok, köztük a majmok is.
Mindezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy öntsük körbe magunkat betonnal, és csapjuk agyon a redőnytokban búvóhelyet találó denevért, sőt a természettől való elidegenedés rendkívül káros. A tudomány, a természetvédelem és most már a jelentős világszervezetek, sőt az Európai Unió is azt szorgalmazza: hagyjunk és adjunk a jelenleginél jóval nagyobb teret a természetnek.
Állatok kereskedelme
A WHO által is említett másik „veszélyforrás” a vadon élő állatok kereskedelme és fogyasztása. Ma már se szeri, se száma a hobbiállatoknak, rovaroktól, pókoktól a nagymacskákig, hüllőkig, madarakig gyakorlatilag bármi beszerezhető.
Világszerte 35 ezer növény- és állatfaj sodródott a kihalás szélére a »hobbitartást« kiszolgáló kereskedelem, illetve a vadonélő állatok szőrét, bőrét, agyarát stb. felhasználó kereslet miatt
– emeli ki a szakember. Hozzáteszi, ne legyenek illúzióink, az „egzotikus” állatok nagy részét ma is a vadonból fogják be, sőt, a tendencia erősödik.
Az állatokkal pedig azok kórokozói is megjelennek az otthonainkban, Németországban például már 30 éve kimutatták, hogy az ékszerteknősöket tartó embereknél sokkal gyakoribb a szalmonellafertőzés. Ez csak egy példa, és nem is a legsúlyosabb, de jól szemlélteti, milyen ismeretlen veszélyeket rejtenek az ilyen luxusigények.
A cseppfertőzéssel terjedő koronavírusnak nincs szüksége közvetítőkre ember és ember között, de nagyon sok kórokozó csak akkor okoz járványt, ha jelen vannak a terjesztésére képes szervezetek, sok esetben például a csípőszúnyogok vagy a kullancsok. E téren sincs komoly lemaradásunk, a klímaváltozással egyre több, a miénknél melegebb éghajlatot kedvelő vérszívó jelenik meg Európában.
Az általuk potenciálisan terjesztett új betegségekről az ELKH Ökológiai Kutatóközpontnak jelent meg egy kiadványa, illetve nemrég külön cikkben számoltunk be a tigrisszúnyog ellen indult hazai projektről, illetve a „különleges képességekkel bíró” Hyalomma kullancsok felkutatásáról.
Nagyüzemi állattartás és bozóthús
Ami a harmadik tényezőt, a „húsevést” illeti, érdemes külön szót ejteni a gazdasági haszonállatokról és a vadállatokról. Előbbi kapcsán Rodics Katalin ismét a WHO egy kutatását idézi, amely szerint Európában 75 százalékkal több állati fehérjét fogyasztunk, mint amire a lakosság egészsége szempontjából szükségünk lenne. A világszinten alkalmazott nagyüzemi állattartás nemcsak jelentős természeti erőforrásokat igényel, egyik legjelentősebb okozója az ökológiai és klímaválságnak, de könnyen zoonózist juttathat emberi környezetbe, gondoljunk csak a madárinfluenzára vagy a H1N1-re.
Tény, hogy „túl sok” húst és tejterméket fogyasztunk, illetve dobunk ki a szemétbe nap mint nap. A szakember szerint az egészségünk érdekében is jelentősen lecsökkentett állati fehérjék iránti igényünket képesek lennénk kisebb, hagyományos gazdálkodásokból származó, szabadon tartott állatok termékeiből fedezni, és ez az a terület, ahol mindenki, egyénenként tehetne a fenntartható jövő érdekében.
A vadállatok elfogyasztása némileg más kérdés. A világ egyes részein kuriózum, veszélyes luxus, mint ahogy a SARS-CoV2 ismert története is mutatja. Máshol viszont milliók számára ez egy jelentős fehérjeforrás: a szegénység sújtotta régiókban az emberek bármilyen állatot elfogyasztanak a rágcsálóktól kezdve a denevéreken, madarakon, hüllőkön keresztül a kutyákig, majmokig. Bármit, ami a környezetükben elérhető, ez pedig a járványok kialakulása szempontjából időzített bomba.
Az ilyen jellegű vadállatpiacok egy részét a kényszer hozta létre és tartja fenn, a mélyszegénység, más részüket viszont a gazdagabb országok luxusigényei és az átgondolatlan, felelőtlen különlegességek tartása, fogyasztása.
