A hanyatló Török Birodalom utolsó jelentős offenzívája a vállalkozó kedvű Kara Musztafa nagyvezír nevéhez kötődött, aki az 1683-as esztendő során ostrom alá vette Bécs városát. A szorongatott I. Lipót pártján azonban Sobieski János lengyel király és számos német uralkodó is harcba lépett, így a keresztény koalíció nem csupán visszaverte a török seregeket, de ellentámadásba is lendült, és elfoglalta Párkányt.
XI. Ince pápa szervező munkájának eredményeként 1684 márciusában létrejött a Szent Liga, mely egyfelől békére szorította Lipót ellenlábasát, XIV. Lajos francia királyt, másfelől pedig összefogta a Török Birodalommal szomszédos keresztény államokat – írja a Rubicon.hu.
A Ligába hamarosan belépett Velence, Lengyelország, és a Német-római Birodalom és Oroszország, majd a szövetségesek különböző hadszíntereken összehangolt támadást indítottak az oszmánok ellen. Magyarország hivatalosan – mint önálló hadviselő fél – nem vett részt a háborúban, de az ország nemesei, a végvári vitézek és a könnyűlovas hajdúk révén számos önkéntest adott a keresztény koalíció számára. Buda 1686-os ostrománál például a keresztény sereg egyötödét a magyar harcoló alakulatok tették ki, olyan tisztek vezetésével, mint például Bercsényi Miklós, vagy Bottyán János, azaz Vak Bottyán.
Kemény rohamok
Lotharingiai Károly herceg és Miksa Emánuel bajor választófejedelem 80 000 katonával vonult az ősi magyar főváros alá, amelyet a hetvenedik életévén túl járó Abdurrahman pasa ezúttal is a végsőkig akart védelmezni. A várban körülbelül 15 000 fős török haderő gyűlt össze, ehhez járult még hozzá a Budán élő zsidóság támogatása, akik a keresztény uralom alatt várható pogromok ellen, és a törökök idején tapasztalt nagyfokú tolerancia védelmében szálltak harcba a pasa oldalán.
Az ágyúzás és egy lőszerraktár robbanása súlyosan megrongálta a falakat, de Abdurrahman pasa nem volt hajlandó átadni a várat, miközben Szári Szulejmán nagyvezír 50 000 fős felmentő sereg élén közeledett Buda felé. Lotharingiai Károly ezért július végétől egyre-másra indította a sikertelen, öldöklő rohamokat a védők ellenében, végül azonban szorongatott helyzetben kellett megmérkőznie Szulejmánnal.
Augusztus 14-én a keresztény seregek így is elsöprő győzelmet arattak a nagyvezír felett, mely esemény a vár védőinek helyzetét végképp tarthatatlanná tette, de Abdurrahman nem adta meg magát.
Hősként halt az ellenség
Végül aztán 1686. szeptember 2-án az ostromlók együttes rohama sikeresen elfoglalta a Bécsi kaput, a keresztény hadsereg beözönlött a Várba, és – Petneházy Dávid magyar vitéz jóvoltából – 145 év után lekerült a lófarkas lobogó Buda tornyáról. A döntő támadás során életét vesztette az idős pasa is, aki kitartásával ellenfelei tiszteletét is elnyerte.
Buda visszafoglalását követően a győzelem kevésbé dicső pillanatai következtek, a Szent Liga harcosai ugyanis vérengzésbe kezdtek a várat korábban védő törökök és zsidók ellen, a hadifoglyok egy részének életét pedig csak a fővezérek erélyes közbenjárására kímélték meg. Az ostrom után a palota, a gótikus templom és a lakóházak helyén füstölgő romok hevertek, melyeken egy évszázad munkájával virágzott fel újra az élet.
Európa ugyanakkor a győzelem hírére örömmámorban úszott, XI. Ince pápa Buda visszafoglalásának napját azonnal keresztény ünneppé nyilvánította. A felszabadulás egyedüli negatívuma az volt, hogy az 1699-es karlócai békéig zajló háború után Magyarország nem lett újra függetlenné, a koronát birtokló Habsburgok annak területét meghódított tartományként kezelték, és eszerint próbálták betagolni birodalmukba is.
