A Vatikáni Múzeumok világi gyűjteményének ékessége egy jókora darabban szinte teljes épségben megmaradt mozaikpadló, amely egykoron a római Aventinus dombon álló, valamikor az Kr. e. II. században épült villa étkezőjét díszítette. A gyönyörűen megmunkált, nagy műgonddal összeállított mozaik pedig nem mást ábrázol, mint a földre szétdobált ételmaradékokat: csontokat, kagylók, rákok és csigák maradványait, gyümölcsöket, miegymást.
A felsöpretlen szoba
Miért akarta volna valaki, hogy a padlója azt a benyomást keltse, mintha egy túlságosan jól sikerült összejövetel után még nem lett volna idő feltakarítani a romokat? Nos, az Aventinus dombi villa egykori tulajdonosa nem volt ezzel egyedül, olyannyira, hogy az ilyen mozaikoknak külön neve is van, az asaratos oikos, azaz a „felsöpretlen szoba” néven ismeretesek. Az elnevezés görög, és elsőként a görögök készítettek ilyen padlóborításokat, de mára csak ezek római másolatai, illetve az erre a mintára készült római padlókból maradtak ránk kisebb-nagyobb darabok.
Visszatérve az eredeti kérdésre, ha valaki járatos a római étkezési szokásokban, és jobban megnézi a földön található maradványokat, arra lehet figyelmes, hogy ez a szemét nem akármilyen szemét, hanem a római kor legdrágább élelmiszereiből készült válogatás: frissen a tengerről hozott rákok és kagylók, tüskés bíborcsiga (utóbbi festékanyagának felhasználásával a csak előkelők által viselt bíborszínű ruhadarabok készültek), Ázsiából importált faeper, Indiából érkező gyömbér, valamint a Közel-Keletről szállított füge maradványai találhatók a mozaikon.
Tiltott fényűzés
Sőt, valószínűleg még törvénybe is ütközött volna, ugyanis a Kr. e. 182-ben elfogadott Lex Orchia törvény számos, igazi ínyencségnek számító cikk fogyasztását megtiltotta, illetve felső határt szabott az egy lakomára meghívható vendégek számának, valamint a felszolgált ételek árának is.
Persze a törvényt a korabeli források szerint is sokszor megsértették, és a későbbi, fényűzést korlátozó előírások is nyilván erre a sorsra jutottak, ám azt soha nem tiltották, hogy a házigazda a padló mozaikján mutassa be, neki még egy ilyen lakoma sem lenne drága, ha kedves vendégeiről van szó.
Egy másik értelmezés szerint az ilyen mozaikok pontosan a világi hívságok mulandóságát igyekeztek bemutatni, és még a legkellemesebb pillanatokban is arra figyelmeztették a felettük eszegető-iszogató embereket, hogy amint a csodálatos ételkölteményekből szemét lesz, úgy a halandó emberekből is csak csontok, por és hamu válik előbb-utóbb.
