Noha különböző kalózkapitányok mesés kincseiről máig is legendák keringenek, és természetesen maguk a kalózok is szerettek nagyokat mondani, tulajdonképpen kevés vita lehet arról, hogy a történelem legsikeresebb kalóza az angol Henry Every volt. Nem csupán azért, mert az ő nevéhez fűződik az egyetlen hajóról megszerzett eddigi legnagyobb zsákmány, hanem azért is, mert ezután a „balhé” után az is összejött neki, ami nagyon kevés kalóznak: köddé vált.
A legénység felcsapott kalóznak
Életének utolsó szakasza mellett sok kérdés övezi az elsőt is: mai tudásunk szerint valóban Henry Every néven született 1659-ben egy Plymouth-tól délre található faluban. Valamikor egész fiatalon csapott fel matróznak a királyi haditengerészetnél, egyesek szerint már 1671-ben ott volt az egyik, Algírt tűz alá vevő angol hajón. De az írott forrásokban biztos nyoma csak annak van, hogy 1689-ben, az egy évvel korábban kitört pfalzi örökösödési háborúban már másodkapitánya volt egy hadihajónak, ám az angol–holland flotta franciák elleni vereségével végződő béveziers-i tengeri csata után elbocsátották a flotta kötelékéből.
Every ezután bekapcsolódott az Atlanti-óceánon zajló rabszolga-kereskedelembe, amelyet angol részről a Királyi Afrika Társaság – az uralkodó által megerősített – monopolhelyzetben űzött. 1693-ban már egy Sir Don Arturo O’Byrne admirális parancsnoksága alatt útnak induló, négyhajós flotta Charles II nevű hajóján volt másodkapitány. A kis flotta éppen II. Károly spanyol király megbízásából indult útnak a karibi térségbe, hogy ott francia hajókat fosztogasson, illetve spanyol árukat szállítson, és igyekezzen felkutatni korábban elveszett hajók értékes rakományát.
A koncessziós vállalkozás szervezői busás fizetséget ígértek a legénységnek, ám különböző problémák miatt a hajók hónapokra A Coruña (La Coruña) kikötőjében ragadtak, és az emberek semmilyen fizetést nem kaptak. A hangulat egyre feszültebbé vált, és a legénység egy része végül úgy döntött, fellázad, és a saját kezébe veszi a sorsát. A lázadók Everyt választották vezetőjükké, és 1694. május 7-én át is vették a hatalmat a Charles II fedélzetén, majd némi szó- és tűzpárbaj után sikeresen elhagyták A Coruña kikötőjét.
Every meggyőzte őket, hogy kalózként próbáljanak szerencsét az Indiai-óceánon (ez nem volt túl nehéz feladat, hiszen már az eredeti, az angol és a spanyol korona által is jóváhagyott küldetés sem sokban különbözött a kalózkodástól). A hajót átnevezték Fancyre (ezt mai nyelven talán leginkább „menőnek” fordíthatnánk, az emberek a hajó kiváló tulajdonságai miatt választották ezt a nevet), majd a Jóreménység foka felé vették az irányt.
Megtámadták a mogul flottát
A Fancy némi átalakítás után kora egyik leggyorsabb hajójává vált, és Afrika megkerülése közben több sikeres kalózakciót is végrehajtott, Every legénysége pedig a szép szóval és az erőszakkal meggyőzöttekkel együtt 150 fősre nőtt. A hajó 1695-re ért át Afrika keleti partjaihoz, és mivel Every joggal tartott errefelé a Kelet-indiai Társaság erejétől, angol hajók helyett egy még csábítóbb célpontot nézett ki magának: a Mogul Birodalom flottáját, amely mekkai zarándoklatról hazatérő muszlimokat – és rengeteg kincset – szállított India felé.
Egyedül a Fancy sem szállhatott volna szembe a mogul flottával, ezért összeállt öt másik kalózkapitánnyal, akik őt választották „admirálisnak”, majd lesben álltak az Ádeni-öblöt az Indiai-óceánnal összekötő Báb el-Mandeb szorosban.
Ugyan a mogul flotta először elkerülte őket, de a kalózok üldözőbe vették, és néhány nappal később kifosztották a Fateh Mohamed nevű hajót, majd a zászlóshajó, a hatalmas Ganj-i-Sawai nyomába eredtek. A nagy tempót csak két másik kalózhajó bírta a Fancy mellett, így a több száz muskétás katonával, illetve 80 ágyúval felszerelt Ganj-i-Sawai megtámadása elég vakmerő tett volt. Every azonban nem habozott, és végül a hajó fedélzetén vívott több órás kézitusa után a kalózok birtokba vették a mogulok büszkeségét.
A férfiak közül sokakat megkínoztak, a nők közül többeket megerőszakoltak (egyes beszámolók szerint Aurangzeb mogul sah egyik lánya is a hajón utazott, és erre a sorsra jutott, ám a kutatók szerint ez feltehetően nem így történt), és persze minden értéket összegyűjtöttek. A zsákmány elképesztő volt:
Az első globális hajtóvadászat
A túlélőket Everyék elengedték, majd elhajóztak. Csakhogy Aurangzeb sah az akkori világ egyik legnagyobb hatalmú uralkodója volt, és a történtek (lánya sorsától függetlenül is) éktelen haragra lobbantották. Mivel ez komolyan veszélyeztette a Kelet-indiai Társaság érdekeit is, az angol kormányzat sem tehetett mást, mint hogy komoly erőfeszítéseket tegyen Henry kézre kerítésére. Előbb 500, majd 1000 fontos vérdíjat tűztek ki a fejére, és bűnbocsánatot ígértek annak, aki feladja a kapitányt. Megkezdődött a minden bizonnyal első globális hajtóvadászat egy szökött bűnöző után. Everyt a következő hónapokban többször majdnem kézre kerítették, de mindig meg tudott lógni üldözői elől, majd 1696-ban, miután a Bahamákról sietve távozott, végleg nyoma veszett.
Természetesen számtalan feltételezés született arról, mi lehetett a későbbi sorsa. Egyesek szerint Írországban éldegélt álnéven haláláig, mások szerint még valamikor 1700 előtt meghalt betegségben, balesetben vagy egy áruló kése által, de olyan legendák is keringtek, hogy Madagaszkár szigetén alapított utópisztikus kalózkirályságot.
Idén márciusban egy amatőr régész-kincskereső Rhode Islanden több, XVII. századból való arab pénzérmét talált. Egyértelmű bizonyíték nincs rá, de mivel ekkoriban az amerikai telepesek biztosan nem kereskedtek a Közel-Kelettel, nem elvetendő a gondolat, hogy Every kincsének néhány maradványa került elő a földből. A történészek találtak is egy forrást, amely szerint a kalózok által a Fancy után használt hajó, a Sea Flower 1696-ban rabszolgákkal a fedélzetén kikötött a Rhode Island-i Newportban, ebből pedig arra következtettek, hogy Every talán mégsem az Óvilág felé vette az irányt a Bahamákról, hanem magát „tisztes” rabszolgakereskedőnek álcázva telepedett le Észak-Amerikában, és ott is élhetett haláláig.
