Egy friss tanulmányban azt írják, gombaszerű létformákat találhattak a Marson – írja a Futurism. A publikáció szerzői között ismertebb kutatók is szerepelnek, így Csinli Vej, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa. A csapat vezetője ugyanakkor az a kétes hírnevű Rhawn Gabriel Joseph, aki korábban több tudománytalan megállapítást is tett a potenciális idegen élettel kapcsolatban.
A csapat az Opportunity és a Curiosity marsjárók, illetve a Mars Reconnaissance Orbiter felvételeit elemezte. Josephék olyan struktúrákat fedeztek fel, amelyek gombákra, néhol pöfetegekre hasonlítanak. Mint írják, a gombák esetenként képesek az extrém sugárzásban is életben maradni, a létformák pedig még a marsjárókon is elkezdtek nőni.
Joseph és kollégái kiemelik: a morfológiai hasonlóságok önmagukban nem bizonyítják, hogy életre bukkantak. Tény, hogy egyes vizsgálatok alapján bizonyos mikrobák számára még ma is kedvezőek lehetnek a körülmények a vörös bolygón, a mostani tanulmány azonban szélsőséges.
Nem is kellett sok idő, hogy nagy számban érkezzenek szakmai kritikák az eredményekkel és a módszerrel kapcsolatban. Jonathan Clarke, a Mars Society Australia elnöke szerint a vörös bolygó extrém környezetében lehetetlen, hogy a gombák vagy más organizmusok olyan gyorsasággal nőjenek, ahogy azt a publikációban feltételezik.
Joseph, a tanulmány vezető szerzője sokat próbálkozott az évek során, hogy kiadják a cikkeit, elkeseredésében még saját folyóiratot is alapított. Az áttörést 2019-ben érte el, de publikációját hamar visszavonták szakmai hibái miatt. Mostani eredményeit a Kínában működő Advances in Microbiology adta ki.
„Azt állítani, hogy gomba nyílik szerte a Marson, rendkívüli kijelentés, ami jobb bizonyítékot követel annál, mint egy ismert bolond fényképészeti morfológiai elemzése, aki ugyanilyen elemzés alapján korábban azt állította, hogy koponyamezőket látott a Marson” – mondta Paul Myers, a Morrisi Minnesotai Egyetem szakértője.
David Flannery, a Queenslandi Műszaki Egyetem munkatársa szerint elég pontosan meg lehet állapítani, hogy mik láthatóak a képeken, és semmi bizonyíték nincs rá, hogy azok gombák lennének. Borítékolható, hogy Joseph legújabb tanulmányának sem lesz semmiféle tudományos hatása.