Tudomány koronavírus

Megvizsgálták, milyen hajlamosító tényezői voltak az agyi vénás trombózisnak a Janssen vakcinánál

DIRK WAEM / BELGA / AFP
DIRK WAEM / BELGA / AFP

A JAMA tudományos folyóiratban megjelent egy nagyon alacsony egyedszámmal dolgozó tanulmány, ami a Janssen vakcinája utáni agyi vénás trombózisban szenvedőket karakterizálta. A CDC által végzett kutatás 12 olyan személyt vizsgált, akik a vakcina beadása után kaptak CVST-t.

A kutatásban megállapították, hogy a 12 agyi vénás sinustrombózist szenvedők mindegyike nő és 60 év alatti volt, és a vakcináció után 6-15 nappal lettek rosszul. A 12-ből 3-an elhunytak, 3-an intenzív ellátásra szorultak, 3-an a sürgősségire kerültek, és 4-en hazamehettek.

A 12-ből legalább 7 betegnek volt valamilyen trombózisra hajlamosító tényezője: 6-an túlsúllyal küzdöttek, egy embernek pajzsmirigy-alulműködése volt, egy ember pedig fogamzásgátló tablettát szedett. A legtöbb beteg fejfájásra panaszkodott, egyikük derékfájást is érzett.

A 12 CVST-ben szenvedő beteg közül 7-nek intracerebrális vérzése is volt; 8 esetben pedig nem az agyi sinustrombózishoz köthető, más trombózis is megjelent a szervezetben.

Az Egyesült Államokban 7 millió Janssen-vakcinát adtak be, mielőtt leállították a terjesztést a vizsgálatok miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik