A karbonlábnyom az egyik olyan mérték, amellyel pontosan megbecsülhetjük az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatását. A lábnyomot különböző szereplőkre, így országokra, cégekre, termékekre vagy személyekre vetíthetjük, célja pedig az, hogy megmutassa, az érintett szereplő egy adott időintervallumban mennyi üvegházgáz-kibocsátáshoz járult hozzá. A leginkább meghatározó anyag a szén-dioxid, amely a teljes emberi üvegházgáz-emisszió mintegy 76 százalékáért felelős. Mivel az efféle gázok az éghajlati átalakulás mozgatórugói, a kibocsátás ily módon történő felmérése rendkívül fontos.
Azt gondolhatnánk, egy ember esetében egyszerű számításról van szó: azt kell figyelembe venni, hogy mindennapjai során mennyi fosszilis energiahordozót használ el közvetlenül – mennyit utazik autóban, valamint mennyi nem megújuló energiából származó áramot használ el. A szénlábnyom ugyanakkor ennél sokkal komplexebb, hiszen meghatározásakor a közvetett módon kibocsátott üvegházgázokat is figyelembe kell venni.
Mennyi lehet a szénlábnyomunk?
Ha pontos képet akarunk kapni karbonlábnyomunkról, nem szabad csak háztartási energiafogyasztásunkra és gépkocsi-használatunkra fókuszálni. Számolni kell többek között azzal is, hogy mennyi hulladékot állítunk elő, miként táplálkozunk, milyen és mennyi használati cikkeket vásárolunk, milyen szolgáltatásokkal élünk, mennyit utazunk tömegközlekedéssel, repülővel vagy hajóval. Ezek ugyanis mind nagyban befolyásolhatják, hogy tevékenységünk mennyiben fokozza a klímaváltozást. A húsfogyasztás például az állattenyésztéssel, az élőlények utaztatásával, a hús feldolgozásával, illetve a termékek szállításával egyaránt növeli az emissziót, de a nem megfelelő hulladékgazdálkodás az égetéssel is jelentős szén-dioxid-kibocsátáshoz vezet.
A fentiekből sejthető, hogy egy átlagos személy szénlábnyomának kiszámolása meglehetősen bonyolult. Az egyes országok lakói között ráadásul jelentős eltérések lehetnek: a 2019-es adatok alapján Mongóliában, Szaúd-Arábiában, Kazahsztánban, Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Kanadában kiugróan magas volt az egy főre eső érték, míg több afrikai országban, például Etiópiában, Nigériában és Ghánában meglehetősen alacsony.
Hazánk nagyjából a középmezőnyhöz tartozik: egy átlagos magyar 2019-ben 5,07 tonna szén-dioxid kibocsátásáért volt felelős. Összehasonlításképp: ugyanezen évben Ausztriában 8,25; Szlovákiában 6,6; Ukrajnában 4,48; Romániában 4,4; Németországban 8,52; Hollandiában pedig 9,13 tonna volt az egy főre eső emisszió, míg a fejletlenebb államokban, így Zimbabwében (0,63 tonna) az érték jóval alacsonyabban alakult. A rekordot Magyarországon 1984-ben mérték, ekkor 8,54 tonna volt az éves lábnyom. Az interneten elérhető carbonfootprint-kalkulátorokkal egyébként magunk is felmérhetjük, hogy pontosan mennyi emissziót okozunk.
A jó hír az, hogy a szénlábnyom tudatossággal könnyen csökkenhető. Ha az ember visszavesz a húsfogyasztásából, organikus és helyi termékeket választ, újrahasznosít, lemond a fast fashionről, vagy annak gyakori vásárlásáról, és az öltözködésben is az újrahasznosításra törekszik, kevesebbet vásárol, spórol az árammal, illetve környezetbarát módon közlekedik, máris enyhítette a bolygóra nehezedő terheket.
