Régóta tudjuk, hogy a különféle cetfajok igen intelligens és egymás között magas szinten kommunikáló állatok, de a kutatóknak máig sem sikerült egyértelműen „megfejteni” például a delfinek „nyelvét”, vagy azt, hogy pontosan milyen célokat szolgál a bálnák „éneklése”. Így azt is nehéz megítélni, milyen részletességű információk közvetítésére képesek ezek a kommunikációs módszerek. Egy új kutatás mindenesetre abba az irányba mutat, hogy az ámbráscetek talán még az eddig feltételezettnél is magasabb szintű kognitív képességekkel rendelkezhetnek, és a megszerzett tudásukat fajtársaiknak is hatékonyan képesek átadni.
Mészárlás
A kutatók meglepő forrásból jutottak ezekre a következtetésekre: az ámbráscetek vadászatának hőskorából, a XIX. századból származó, frissen digitalizált hajónaplók feljegyzéseit elemezték. Míg korábban az ámbrásceteket csak a partok közelében, kis csónakokról vadászták a világ különböző részein, a XIX. századra egész flották keresték a szerencsétlen állatok nyomát a Csendes-óceán immár nem is annyira végtelen vizein is.
A nyílt óceánban ezt megelőzően szinte háborítatlanul élő cetek nem voltak hozzászokva az ilyen veszélyekhez, és a vadászok kezdetben szinte kényükre-kedvükre mészárolhatták őket, sőt az ámbráscetek viselkedése még meg is könnyítette a dolgukat. Egyetlen természetes ellenségük, az orkák támadása esetén ugyanis az ámbráscetek több százezer év evolúciója által formált válasza az volt, hogy a nagycsaládok borjakat védő kört formáltak, és félelmetes farokuszonyaik csapásaival igyekeztek elkergetni a támadókat.
Ez kapóra jött a cetvadászoknak, akik így az egy helyben maradó állatok közül akár többet is könnyűszerrel elejthettek. Nem csoda, hogy a cetvadász flották a Csendes-óceánon való megjelenésük utáni első években elképesztő mennyiségben ejtették el ezeket az óriásokat, azonban néhány év elteltével kevesebb mint a felére esett vissza a zsákmány mennyisége.
Kiismerték az ellenséget
Ebben persze nyilván szerepet játszott az állatok populációjának csökkenése is, de a hajónaplókból és a korabeli feljegyzésekből egyértelműen kiderült, hogy a cetek viselkedése is megváltozott. Cetvadászokkal találkozva az állatok már nem kört formáztak, hanem teljes sebességgel menekülni kezdtek, ráadásul széllel szemben haladva – azt is kitapasztalták tehát, hogy a vitorlások így tudják a legnehezebben követni őket.
Mivel a viselkedés ilyen gyors megváltozására nem lehet magyarázat pusztán a természetes szelekció, egyértelműnek látszik, hogy az – egyébként a földi élőlények közül a legnagyobb agytérfogattal rendelkező – ámbráscetek
Mivel azt már eddig is megfigyelték, hogy a különböző „klánok” vezetői kifinomult és a vízben messzire terjedő hangjelzésekkel információkat osztanak meg egymással – például a tápláléklelőhelyek környékéről és állapotáról –, az a legvalószínűbb feltételezés, hogy a cetvadászok jelentette veszélyről és annak lehetséges elhárításáról is ily módon kommunikáltak.
