Tudomány

Agykutatók kiderítették, miért szeretünk zenét hallgatni

Guido Mieth / Getty Images
Guido Mieth / Getty Images

A hallással és a jutalmazással összefüggő agyi idegi áramkörök felelősek a zenehallgatás élményéért – írja a Scitech Daily. A Journal of Neuroscience tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a két agyi terület kommunikációja az oka annak, hogy az emberek szeretnek zenét hallgatni.

Agykutatók már régóta próbálnak rájönni, mi az oka annak, hogy nagyjából nincs olyan ember, aki ne szeretne zenét hallgatni. A tevékenységnek az égvilágon semmilyen evolúciós és biológiai előnye nincs, mégis egy egyetemes jelenségről beszélhetünk. Képalkotó vizsgálatok már feltárták, hogy a zenehallgatás ugyanazt az agyi területet aktivizálja, amelyet az alkohol, az édességek vagy a pénzszerzés, azaz a jutalmazással összefüggő agyi idegi áramköröket indítja be.

Kanadai kutatók most noninvazív eljárásokkal figyelték meg még részletesebben a jelenséget. A kutatásban résztvevőknek popszámokat kellett hallgatniuk, miközben a szakértők fMRI segítségével figyelték az agyi aktivitásukat. Korábban a kutatók transzkranialis mágneses ingerléssel közvetve aktiválták vagy gátolták a jutalmazó áramköröket.

Azoknál, akiknél a jutalmazó idegi áramköröket aktivizálták, nagyobb volt a pozitív hatása a zenének, azoknál, akiknél gátolták, kisebb. A legnagyobb változások az agy törzsdúcterületén jelentek meg, ami a jutalomkör egy fontos kulcsrégiója. Azok, akik a legjobban élvezték a zenét, sokkal nagyobb együttműködő aktivitást mutattak a hallási és a jutalmazási agyi területek között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik