Tudomány koronavírus

Brit kutatás: a rákgyanús tüneteket tapasztalók fele nem ment orvoshoz a járvány miatt

Radovanovic96 / Getty Images
Radovanovic96 / Getty Images

A brit rákkutató központ és a Cardiff Egyetem kutatása szerint a rákgyanús tüneteket tapasztaló emberek fele nem kereste fel az orvosát a koronavírus-járvány első hulláma alatt – olvasható a központ weboldalán közzétett jelentésben. A szakértők összesen 7543 embert kérdőíveztek a 2020 márciusa és augusztusa közötti időszakra, a megkérdezettek 40 százaléka mondta azt, hogy legalább egy, potenciálisan rákos megbetegedésre utaló tünetet észlelt magán.

Kapcsolódó
Katasztrofálisan hat a világjárvány a rákgyógyításra
A hivatalos adatok szerint 2020-ban Európában 2,7 millió embernél fedeztek fel rákot, 1,3 millióan haltak meg a rosszindulatú daganatok számos változatának következtében.

Azok, akik közülük nem mentek el orvoshoz (a tünetesek 45 százaléka), számos okot adtak meg, többek között azt is, hogy nem akarták leterhelni az ellátórendszert. A rákkutatási szakértők azonban figyelmeztetnek: minél előbb sikerül felismerni a rákot, annál nagyobb a kezelés és a túlélés esélye.

Sokan még azoknál a tüneteknél sem keresték fel az orvosukat, amelyek súlyosabb betegségre utalhatnak:

31 százalék például véreset köhögött, 41 százalék csomót vagy duzzanatot vett észre magán, 59 százaléknak pedig az anyajegye változott meg.

A megkérdezettek kétharmada mondta azt, hogy nem érezné magát veszélyben a járvány miatt az orvosánál, viszont háromnegyedük aggódott az elmaradó kezelések és műtétek miatt.

A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy még járványidőszakban is nagyon fontos az ilyen esetek kivizsgálása, így ha bárki tüneteket észlel magán, mindenképpen keresse fel az orvosát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik