Tudomány koronavírus

Az anyák mRNS-oltása az újszülöttet is védheti

JACK GUEZ / AFP
JACK GUEZ / AFP

Az Orvostovábbképző Szemle cikke szerint a várandós és szoptató anyák mRNS-alapú COVID-19 védőoltása erős immunválaszt vált ki, és a keletkezett antitestek a placentán keresztül a magzatba, illetőleg az anyatejjel az újszülöttbe is eljutnak.

Az oldal szerint az American Journal of Obstetrics and Gynecology című folyóiratban megjelent közlemény eredményei azt is igazolták, hogy a terhesség és szoptatás alatt végzett vakcinálásra kialakuló antitest-válasz jelentősebb, mint amit egy terhesség alatti COVID-19 fertőzés kiváltana.

A kutatók 84 várandós, 31 szoptató anyát és 16 nem terhes nőt követtek, akik valamennyien COVID-19 vakcinációban részesültek. A legtöbb várandós asszony a második (46%), vagy a harmadik trimesterben (40%) kapta meg a vakcinát. Mind a 3 csoportnál (terhes, szoptató, nem terhes) ugyanazok a mellékhatások jelentkeztek: a második adag után a terhesek 32%, a nem terheseknél 50%-a tapasztalt lázat, meghűléses tüneteket. A vakcinák nyomán keletkezett ellenanyagok titere mindenképpen nagyobb volt, mint a 4-12 héttel korábban a SARS-CoV-2 fertőzésen átesettek ellenanyag szintje.

A kutatók mérték az IgG, az IgA és az IgM antitesteket az anyatejben, és az IgG-t a második adag vakcina után is, de nem tudjuk, hogy ezek az antitestek bejutnak-e az újszülöttekbe. A többi vakcinához hasonlóan, a placentán át a köldökzsinórba átjutó anyai IgG mennyisége függ attól, hogy melyik trimesterben történt az anya vakcinálása.

Az immunitás átadásának optimális ideje valószínűleg a terhesség korai szakaszában van, de ezt még a jövőben közvetlenül vizsgálni kell.

Az adatok tehát igazolják, hogy a COVID-19 mRNS vakcinák terhes és szoptató, valamint nem terhes asszonyokban hasonló humorális immunitást váltanak ki. A magzatra nézve esetleges veszélyt nem láttak. Igazolódott, hogy a COVID vakcinák immunogének terhességben is, a placentán átjutó antitestek valószínűleg előnyösek az újszülöttek számára, de nem ismerjük a terhesség során beadott vakcinák biztonságosságát és hatásosságát. Eddig az USÁ-ban a terhes nők között 73.600 COVID-fertőzöttet jelentettek (közülük sajnálatos módon 80-an elhunytak), de egyik COVID-19 vizsgálatba sem vontak be terhes, vagy szoptató asszonyokat, ezért számukra a vakcinát kezdetben óvatosságból nem is javasolták. Bár igazolódott, hogy az mRNS vakcinálással antitestek képződnek, amik át is jutnak a köldökzsinóron és az anyatejen, de ez a való életből származó tapasztalat nem tartalmaz biztonságossági adatokat és nem ismerjük a terhességi vakcinálás optimális idejét sem.

Kapcsolódó
Már látnánk, ha lenne összefüggés a koronavírus és a magzatfejlődési rendellenességek között
Egyelőre a legtöbb országban a hivatalos javaslat az, hogy koronavírus-oltás után 2-3 hónapot érdemes várni a gyerekvállalással, ennek azonban nem a

Az Orvostovábbképző Szemle cikkétől függetlenül korábban Kemenesi Gábor virológus és Dr. Varga Norbert csecsemő- és gyermekgyógyász azt nyilatkozta, hogy nagy az esélye annak: a terhes nőkre semmilyen veszélyt nem jelent a vakcina, ellentétben a vírussal, amely betegség esetén megnövelheti a komplikációk esélyét mind az anyára, mind a magzatra nézve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik