Tudomány

Elszabadult, száguldó fekete lyukat találtak

Csillagászok egy csoportja olyan szupermasszív fekete lyukat észlelt, amely 177 ezer kilométer per órával száguld az űrben – írja a Live Science. A szakértők egyelőre nem értik, miért vándorol ilyen sebességgel az objektum.

A fekete lyuk nagyjából 3 millió naptömegű, és a 230 millió fényévre fekvő J0437+2456 galaxisban található.

A kutatók egy ideje tudják, hogy a fekete lyukak képesek haladni, a jelenség ugyanakkor nagyon ritka, hiszen a hatalmas tömeg megmozgatásához óriási energiára van szükség.

Dominic Pesce, a Harvard Smithsonian Asztrofizikai Intézet munkatársa és a tanulmány vezető szerzője szerint a szupermasszív fekete lyukak jellemzően egy helyben állnak.

Science Photo Library – MARK GARLICK /Getty Images

A szakértők tíz szupermasszív objektum sebességét vetették össze saját galaxisukéval. A kutatók olyan fekete lyukakat választottak ki, amelyeknek víz van az akkréciós korongjában. Az anyag az objektumok körül keringve egyedi, lézerre emlékeztető mikrohullámú sugárzást, úgynevezett mézert bocsát ki. A vöröseltolódás révén, a mézert vizsgálva következtetni tudtak az adott fekete lyuk gyorsaságára. A csapat az elemzés során több teleszkóp adatait is felhasználta, hogy minél pontosabb képet kapjanak.

Az érintett objektumokból kilenc mozdulatlannak bizonyult, az egyik ugyanakkor meglehetősen gyorsan haladt. A 177 ezer kilométer per órás sebesség ugyan lenyűgöző, de találtak már ennél sokkal gyorsabb szupermasszív fekete lyukat is.

Pesce és kollégái nem tudják, miért kezdett el száguldozni az objektum. Lehetséges, hogy a fekete lyuk korábban egy ütközést tapasztalt, és ennek energiája miatt mozog, esetleg egy másik, egyelőre azonosítatlan objektummal való interakció hatására halad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik