A cellux feltalálója egy Richard Gurley Drew nevezetű amerikai volt, aki az 1920-as évek elején egy kis, leginkább dörzspapírokat gyártó cégnél, a Minnesota Mining and Manufacturingnél dolgozott. A cég neve valószínűleg keveseknek cseng ismerősen, de ha elmondjuk azt is, hogy később 3M-re rövidítették, akkor nyilván más a helyzet.
Ragasztószalag kellett a festéshez
Drew labortechnikusként dolgozott, és egyik feladata az volt, hogy a fontos kliensnek számító karosszériafestő műhelyekbe kiszállítsa a cég új fejlesztésű dörzspapírjait. Az itt dolgozókkal beszélgetve, munkájukat figyelve ismerte fel, milyen termék segíthetné nagyban a tevékenységüket. A korban nagy divat volt az autók két különböző színre történő festése, azonban a két szín találkozásának szép megoldása állandó fejfájást okozott a szakembereknek.
Ahhoz ugyanis, hogy a két szín ne keveredjen, illetve egyenes vonal mentén találkozzon, az először felvitt festékréteget le kellett ragasztani valamivel, majd a művelet végeztével ezt a védőréteget el kellett távolítani. Erre a célra legtöbbször újságpapírt használtak, azonban a festékkel és ragasztóval átitatott papír egy része mindig ottmaradt a karosszérián, és ennek eltávolítása, a hibák kijavítása több időt vett igénybe, mint maga a festés.
A megoldás egy olyan ragasztószalag lett volna, amely jól ragad, de nem itatódik át a festékkel, és a munka végeztével egyszerűen le lehet húzni a karosszériáról.
Skótul bántak a ragasztóval
Drew elkezdett kísérletezni a cégnél éppen ekkoriban használatba kerülő új anyaggal, a celofánnal, illetve különböző ragasztókkal. A megfelelő kombináció megtalálása nem ment könnyen, évekig tartott, mire végül piacra került az első öntapadós ragasztószalag Scotch Tape, azaz „skót szalag” márkanéven. 1930-tól viszont már átlátszó változatban is kapható volt, sőt 1932-ban a kis vágóéllel ellátott praktikus tartót is kifejlesztette hozzá a cég, hogy a felhasználóknak ne kelljen keresgélniük a ragasztószalag végét.
De miért lett a márkanév a „skót szalag”? Az anekdota szerint a termék korai változatain még nem az egész szalag szélességében, hanem csak a két szélén volt ragasztó, és amikor ezt a feltaláló odaadta tesztelni a festőknek, egyikőjük odaszólt neki, miután a szalag elkezdett magától leválni a karosszériáról: „Hé, miért bánsz olyan skótul a ragasztóval?” (A történet másik változata szerint a „vidd ezt vissza a skót főnökeidnek, hogy tegyenek rá több ragasztót!” mondat hangzott el.)
Az elnevezés szó szerint ráragadt a termékre, amely a gazdasági világválság idején elképesztően sikeres lett, részben azért is, mert azzal lehetett reklámozni, hogy könnyen megjavíthatók vele a régi, elszakadt, eltört tárgyak. Ez pedig nagy vonzerő volt abban a korban, amikor nagyon sokan kényszerültek kicsit „skótnak” lenni, és az 1920-ban még csak dörzspapírokat gyártó cég 1937-ben már bevételeinek közel kétharmadát a Scotch Tape különféle változatainak köszönhette.
