Tudomány

Elképesztő mennyiségű fémmel szennyezik az óceánt a hajók

Getty Images
Getty Images

Keveset beszélünk a hajózás óceánszennyező hatásáról, pedig nagyon sokat nyom a latban, és akár az óceánvédelmi tevékenységeket is meghiúsíthatja – derül ki egy friss kutatásból. A Portsmouth-i Egyetem szakértői szerint minden egyes hajó, a kereskedelmi hajózástól kezdve a jachtokig, nagy mennyiségű mérgező anyagot enged a vízbe, aminek a hatásával nem foglalkozunk eleget.

Dr. Gordon Watson, a kutatás vezetője szerint elég ironikus, hogy miközben annyit foglalkozunk a műanyagszennyezés csökkentésével, a mérgező hajók szabályozását nem tartjuk prioritásnak. „Az ENSZ egészséges óceánokat akar fenntartható szabályozással és környezetbarát turizmussal. Ezek a kezdeményezések jók, de a hajózásból keletkező toxikus fémek rejtett fenyegetést jelentenek az óceánokra, és nem beszél róluk senki” – mondta a szakértő.

A szakértők a La Manche-csatorna fenekén található mérgező fémrészecskéket tanulmányozták, és megállapították, hogy az 1980-as évek óta növekedett a hajózással összeköthető toxikus üledékek mennyisége.

Jó hír viszont, hogy összességében csökkent a fémüledék aránya a tengerfenéken.

A kutatók kiszámították, hogy a vitorláshajóktól kezdve a nagy szállítóhajókig mindegyik jelentős mennyiségű fémet szabadít fel, például rezet, cinket és nikkelt, amelyek felhalmozódnak az óceán fenekén. A rezet például arra használják, hogy a hajótesten megakadályozzák a különböző kagylók, moszatok és gombák megtelepedését, ezek ugyanis lassíthatnák az eszközt, és drágíthatnák a hajózást. A cinkkel a vízvonal alatti területet szokták bevonni, hogy ez kopjon először, és ne maga a hajótest.

Az Environment International tudományos folyóiratban megjelent tanulmány konklúziója az, hogy muszáj lesz erre is hatékony szabályozást bevezetni, különben az óceánok megmentéséért tett fáradozások hiábavalók lesznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik