Tudomány koronavírus

Már az első Pfizer dózis 85 százalékkal csökkenti a tünetes megbetegedések számát

JACK GUEZ / AFP
JACK GUEZ / AFP

Biztató eredmények érkeztek Izraelből: a koronavírus-oltásokkal igencsak jól haladó országban a The Lancet tudományos lapban megjelent tanulmány szerint a Pfizer és a BioNTech közös vakcinája már az első oltás után 85 százalékkal csökkentette a tünetes megbetegedések számát – írja a Reuters.

Korábban is bizonyított már a vakcina az országban: egy 1,2 millió ember bevonásával folytatott izraeli vizsgálat alapján a Pfizer-vakcina mindkét dózisának beadása után 94 százalékkal csökken a tünetekkel járó esetek, illetve 92 százalékkal a súlyos koronavírusos megbetegedések száma.

Kapcsolódó
Beváltotta a reményeket a Pfizer vakcinája Izraelben
A szakértők 1,2 millió ember adatait elemezték.

A mostani kutatás több mint 7000 egészségügyi dolgozó bevonásával készült, akiket a Sheba Orvosi Központban oltottak be. A kutatók 85 százalékos csökkenést jelentettek a tünetes koronavírusosok számában már az első dózis beadása után 15-28 nappal.

A teljes fertőzések száma is 75 százalékkal csökkent. 

A tanulmány szerint a megfigyelt 9109 egészségügyi dolgozó közül 170 fertőződött meg, köztük 99-en lettek tünetes betegek is. A 170-ből 89 nem kapott oltást, 78 az első dózis után lett koronapozitív, 3 pedig a második dózis után.

Az izraeli kutatás azután jelent meg, hogy kanadai szakértők jelentették: a második Pfizer-oltást akár később is be lehet adni, mert már az első magas fokú védettséget nyújt a betegség ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik