Tudomány

A lassú választ gyakran hazugságnak hisszük

Getty Images
Getty Images

A lassú választ gyakran hazugságnak hisszük – állapította meg egy francia kutatás az MTI szerint.

Eszerint azokat, akik viszonylag lassabban válaszolnak egy-egy kérdésre, nagyobb valószínűséggel hiszi hazugnak a környezetük. A szakértők eredményeiket a Journal of Personality and Social Psychology című tudományos lapban mutatták be.

A tudósok szerint a jelenség ismeretének a rendőrségi kihallgatások vagy a bírósági eljárások során is döntő jelentősége lehet.

„Az emberek őszinteségének felmérése a szociális interakciók mindenütt jelenvaló és fontos része. Kutatásunk kimutatta, hogy a reakció gyorsasága fontos kiindulópont, amely alapján következtetéseket vonhatunk le mások őszinteségére vonatkozóan” – mondta Ignazio Ziano, a Grenoble École de Management pszichológusa, a tanulmány vezető szerzője.

Ziano és Deming Wang pszichológus, aki a szingapúri James Cook Egyetem munkatársa, egy sor kísérletet végzett el több mint 7500 amerikai, brit és francia résztvevővel. Az alanyok hangrészleteket hallgattak meg, videókat néztek meg, vagy jelentést olvastak egy személyről, aki egy egyszerű kérdésre válaszol – például, hogy ízlik-e a barátja által sütött sütemény, vagy hogy ő lopta-e el a pénzt a munkahelyén.

Minden jelenetben változott a válaszadás reakcióideje, a résztvevők pedig egy skálán értékelték a válaszadó őszinteségét. Mind a 14 kísérletben kevésbé őszintének tartották azokat a válaszokat, amelyek vonakodva érkeztek, függetlenül a kérdéstől.

Már egy 2 másodperces vonakodás is elegendő, hogy ne őszintének hasson a válasz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik