Jelentős mértékben előrehaladt az 1919 őszén hatalomra jutott ellenforradalmi rendszer megszilárdulása 1921 elejére. 1920 januárjában nemzetgyűlési választásokat tartottak, az új törvényhozó testület március 1-jén Horthy Miklós személyében ideiglenes államfőt választott, 1920. június 4-én aláírták az ország új határait kijelölő trianoni békeszerződést. Júliusban megalakult gróf Teleki Pál kormánya, amely eredményesen törekedett a jogrend helyreállítására, és ennek részeként a fehérterrorban részes tiszti különítmények feloszlatására, illetve megrendszabályozására.
Számos nagy probléma azonban még megoldásra várt. Ezek egyike az ország politikai berendezkedésének milyensége, a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyának rendezése, valamint az általános emberi és politikai jogok körének a kijelölése volt.
Színes politikai paletta
Ebből a szempontból a politikai tábor három nagy csoportra oszlott. A Teleki Pál által is képviselt konzervatívokéra, akik kisebb-nagyobb módosításokkal a háború előtti parlamentáris rendszer helyreállítására törekedtek. A jobboldali radikálisokéra, akik a parlamentarizmus felszámolását, illetve erőteljes korlátozását és a politikai hatalom diktatórikus jellegű koncentrálását szerették volna elérni. A harmadik csoport tagjai a politikai rendszer demokratizálását írták zászlajukra. Ennek egyik ágát a Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviselte, amely nemcsak az 1918-as demokratikus forradalomban, hanem a 133 napos kommünben is fontos szerepet vállalt.
Ezért különféle üldöztetésekben volt része, amelyekre a párt azzal válaszolt, hogy 1920 elején passzivitásba vonult, és nem vett részt a nemzetgyűlési választásokon. Ennek következtében parlamenti képviselettel sem rendelkezett. A demokratikus erők másik ága a különböző polgári liberális irányzatokból tevődött össze. Ezek egyike az 1918–1919-ben szétzilálódott Függetlenségi és 48-as Párt bázisán szerveződött meg, az 1918-as Károlyi-kormány két miniszterének, Lovászy Mártonnak és gróf Batthyány Tivadarnak, valamint a szegedi ellenforradalmi kormány utolsó miniszterelnökének, P. Ábrahám Dezsőnek a vezetésével. Parlamenti képviselettel ők sem rendelkeztek.
A Vázsonyi Vilmos vezette – döntően a fővárosi kis- és középpolgárságra támaszkodó – Demokrata Párt, amely a forradalmi időszakban nem vállalt aktív szerepet, 1920-ban hat parlamenti helyet szerzett. A Nagyatádi-féle Kisgazdapártból Rassay Károly vezetésével kilépett hét képviselő alkotta a harmadik liberális demokrata irányzatot. A kilépést indokló február 15-ei nyilatkozatukban megállapították, hogy Teleki „rossz politikát csinál a közszabadságokkal szemben”, és hogy a „sajtószabadság minden korábbinál jobban el van nyomva”. E három nagyobb áramlat mellett léteztek kisebb befolyással rendelkező csoportocskák is. Egy ilyen Baltazár Dezső debreceni református püspök, egy másik a keresztényszocialista Giesswein Sándor körül szerveződött meg.
Közös program
A Teleki-kormány és a mögötte álló konzervatív kormánypárt politikájával szembeni elégedetlenség talaján a fenti pártok és pártcsoportok között 1921 elejétől közeledés kezdődött. 1921. február 17-én ez vezetett bontakozó együttműködésük formalizálásához és ennek részeként a Polgárok és Munkások Szövetsége megalakításához. Bár a részt vevő pártok megtartották szervezeti önállóságukat, a kormányzattal szemben közös programot hirdettek meg. Fő követeléseik ezek voltak:
- Magyarország politikai berendezkedésének újjáépítése a szabadelvűség és a nyugati demokráciák szellemében;
- a „közszabadságok” teljes helyreállítása, nevezetesen az internálások és a sajtócenzúra megszüntetése, az egyesülési és a gyülekezési jog szabad gyakorlásának biztosítása és a felekezeti izgatás meggátlása;
- a trianoni békeszerződés revíziója békés úton;
- a belső béke helyreállítása és a nyugalom biztosítása minden téren.
E program érdekében a csatlakozó szervezetek „fegyverbarátságra” léptek, és megállapodtak, hogy az esedékes új választásokig közös akciókat hajtanak végre.
Az együttműködési megállapodás értelmében a liberális demokrata pártcsoportok és az MSZDP a következő hetekben, hónapokban több kisebb-nagyobb kormányellenes akciót szervezett. Csekély parlamenti képviseletük, valamint társadalmi bázisuk szétzilálódása és megfélemlítettsége miatt érdemi eredményt azonban nem tudtak elérni. Esélyeiket csökkentette az áprilisban kormányt alakító gróf Bethlen István is, aki Telekinél sokkal jobb taktikai érzékkel rendelkezett, és eredményesen törekedett baloldali ellenzékének a megosztására.
Ennek egyik legfontosabb eseménye a Szociáldemokrata Párttal kötött 1921. decemberi megállapodása (Bethlen–Peyer-paktum) volt, amely több évre véget vetett a munkáspárt és a polgári demokratikus erők szövetségének.
