Getty Images
Tudomány

Meglepő, mi növeli a keringési halálozás kockázatát

Az Exeteri Egyetem szakértői által vezetett nemzetközi kutatócsoport megerősítette, hogy magas vérnyomás esetén a két kar közötti vérnyomáskülönbség előre jelezheti a keringési betegségek kialakulásának esélyét, valamint azt is, hogy mekkora az esélye annak, hogy valaki ezekben fog meghalni – írja az Eurekalert. A Hypertension tudományos folyóiratban megjelent tanulmányhoz 24 nemzetközi kutatást fésültek át, így majdnem 54 ezer emberről kaptak adatokat.

Jelenleg a nemzetközi vérnyomásszabályozási ajánlások szerint mindkét karon meg kell mérni a vérnyomást, ha a szív- és érrendszeri betegségekre való kockázatokat állapítják meg az orvosok, ezt azonban nagyon ritkán teszik meg a valóságban. Az új kutatás egy sokkal alacsonyabb maximumot állapított meg a még egészséges különbségre a két karon mért értékek között, ami azt jelenti, hogy a nemzetközi sztenderdek megváltozhatnak, és így

sokkal több ember életét lehet majd potenciálisan megmenteni, mint eddig.

A kutatáshoz a szakértők 10 éves időintervallumon keresztül vezették végig a betegek állapotát, és azt, hogy ehhez képest milyen különbségek voltak a két karban mért vérnyomás között. Szakemberek már korábban is tudták, hogy a vérnyomáskülönbség előre jelezheti a rosszabb egészséget, de eddig nem volt tiszta, hogy mekkora különbségről beszélünk.

Getty Images

A magas vérnyomás a felnőtt populáció egyharmadát érinti, és ez a vezető halálok az egyébként megelőzhető szív- és érrendszeri betegségeknél. Ez azt jelenti, hogy az időben felismert és kezelt magas vérnyomás akár életet is menthet.

Az új kutatás alapján a két kar között mért vérnyomáskülönbség nem haladhatja meg a 10 mmHg-ot, ha mégis, akkor a páciensnek drámaian megnő az esélye a szív- és érrendszeri betegségekre, a sztrókra és az ezekben elhalálozásra. Az eredmények azt mutatják, hogy a magas vérnyomástól szenvedő emberek 11 százalékánál magasabb a különbség, így pedig az egész populáció mintegy 4 százaléka van nagyobb veszélyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!