Tudomány

Műhúsból készülnek a csirkefalatkák

Romain Longieras / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Romain Longieras / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

A Szingapúri Élelmiszerbiztonsági Hivatal (SFA) döntése értelmében az Eat Just nevű San Franciscó-i startup megkezdheti a „tiszta”, vagyis élő állat levágása nélkül előállított hús árusítását. A mesterséges húsból első körben „csirkehúsfalatkákat” fognak készíteni, ám hogy a termék mikortól lesz elérhető, azt egyelőre nem jelentette be a vállalat.

Állati sejtekből

„A tervezett felhasználási mennyiség az emberi fogyasztás szempontjából biztonságos, ezért Szingapúrban értékesíthető a termék az Eat Just csirkefalatkáinak összetevőjeként” – idézi az MTI az SFA-t.

A növényi alapú húshelyettesítők ma már számos élelmiszeráruház és étterem kínálatában megtalálhatóak, ám az Eat Just termékei nem növényi alapúak,

hanem állati izomsejtekből állítják elő őket laboratóriumi körülmények között.

Az eljárás során nem használnak antibiotikumokat.

Az biztos, hogy állatbarát

A hagyományos húsféléket kiváltó termékek iránti kereslet növekszik, mivel a fogyasztók egyre tudatosabbak a saját egészségüket, az állatok jólétét és a környezetvédelmet illetően. Az alternatív húsok piaca akár 140 milliárd dolláros (41 ezer milliárd forint) is lehet a következő évtizedben, ami a globális húsipar nagyjából 10 százalékát jelenti.

A cégek nagy része a mesterséges húsok fogyasztásával járó környezeti előnyöket hangsúlyozza, ám néhány kutató szerint bizonyos körülmények között ez az alternatíva még akár ártalmasabb is lehet a klímaváltozás szempontjából.

Kiemelt képünk illusztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik