Ha hihetünk a korabeli leírásoknak, Anne de l’Enclos, később apjától kapott becenevén, Ninon de l’Enclos néven nagy karriert befutott kurtizán nem tartozott a kor nagy szépségei közé. Kegyeit mégis befolyásos, illetve tehetséges férfiak hosszú sora kereste az évtizedek során, neve pedig jóval halála után is még a szellemesség és a bájosság szinonimájának számított Franciaországban.
Ebben biztosan nagy szerepe volt annak, hogy hívő katolikus édesanyjával szemben apja igencsak nyílt és felvilágosult szellemben nevelte. Az 1620. november 10-én született Ninon már gyermekként elbűvölte a párizsi társasági életben forgolódókat lantjátékával, de a zenélés mellett több nyelven beszélt, valamint falta a filozófiai tárgyú könyveket is, különösen Montaigne munkássága nyűgözte le.
A legnagyobbak keresték a kegyeit
Miután apjának egy balul sikerült párbaj után el kellett hagynia az országot, Ninon pedig lassan felcseperedett, azzal a választással szembesült, hogy vagy hozzámegy egy megfelelően vagyonos férfihoz, netán beáll apácának, esetleg nevelőnőnek, vagy megpróbálja kamatoztatni testi és lelki adottságait.
Számos gazdag és befolyásos szeretője akadt, köztük a „Nagy Condé” herceg, aki nem volt más mint XIV. Lajos unokatestvére, egyben Enghien hercege, valamint szeretői közé tartozott még a Sevigné család három férfigenerációja és François de La Rochefoucauld is, aki hercegi származása dacára Descartes és Pascal mellett a XVII. század három nagy gondolkodójának egyikévé vált.
Nagyhatalmú urak, befolyásos államférfiak, tehetséges művészek és újító gondolkodók egyaránt bejáratosak lettek szalonjába, az arra érdemesnek tartottak pedig az ágyába is. Mottója az volt: „Szenvedélyesen szeress, de csak rövid ideig!” – és ehhez tartotta is magát, szeretőit általában három hónaponként lecserélte, és ha szükségét érezte, a kor hölgyeitől merőben szokatlan módon, egészen nyíltan udvarolt következő választottjának.
A szabadság kis szigete
Szalonja a szabadság kis szigetét jelentette a kereszténységgel szemben kritikus gondolatokat megfogalmazóknak, elsősorban az új-epikureizmus képviselőinek. Bár ő maga nem foglalta össze gondolatait könyvekben, fennmaradt levelei alapján egyértelmű, hogy nem csupán hallgatta a nála összegyűltek okos társalgását, hanem nagyon is eredeti elképzelései voltak hitről, erkölcsről, szerelemről, sőt a nemi szerepekről is.
Idősebb korában aztán fokozatosan felhagyott a szeretők tartásával, viszont szerelmi „akadémiát” nyitott, ahol az ifjú nemesurakat igyekezett az ismerkedés, az udvarlás, a csábítás vagy éppen a szerelmeskedés mesterfogásaira tanítani, fő mondanivalója az volt számukra, hogy minden téren nagyobb sikereket érhetnek el, ha odafigyelnek választottjuk igényeire.
Szelleme még a 84 éves korában bekövetkezett halála előtti években is friss volt, és nagy hatást tett az ifjú Voltaire-re is, aki tízéves kora környékén járt nála látogatóban. Az asszony is meglátta a tehetséget a fiúban, néhány hónappal később írt végrendeletében 1000 livre-t, azaz jelentős összeget hagyott rá, amelyet könyvek vásárlására költhetett el. Ninon de l’Enclos tehát még arról is gondoskodott, hogy halála után is ihletője legyen az új gondolatoknak.
