Újabb ígéretes COVID vakcina gyártása indulhat be hamarosan. A Medicago megállapodott a kanadai kormánnyal: akár 76 millió adag növényi eredetű COVID-19 elleni oltóanyagot biztosíthat a cég.
A többek között a Philip Morris International (PMI) és más nagyvállalatok tulajdonában álló géntechnológiai kutatásokkal foglalkozó kanadai biogyógyszerészeti vállalat teljesen egyedülálló módszerrel állítja elő a COVID-19 vírus elleni oltóanyagot. Az innovatív vakcinát a Nicotiana benthamiana növényből nyerik ki, mely a dohány rokonságába tartozó növény. Az oltóanyag célja, hogy a vírusra adott immunválaszt idézzen elő.
A Medicago idén márciusban jelentette be, hogy a vírus génjének kézhezvétele után sikeresen előállították a konoravírus vírusszerű részecskéjét (VLP), mely rendkívül ígéretes lépés a vakcina-fejlesztésben. A Medicago kezdeményezte a preklinikai vizsgálatokat, majd pár hónappal később, július 14-én megkezdte a humán tesztelést is, önkéntesek bevonásával. A Medicago azt tervezi, hogy
„Bízunk abban, hogy oltóanyag-jelöltünk sikeres lesz, és már nagyon várjuk, hogy az elkövetkezendő hetekben nyilványosságra hozhassuk az 1. fázis eredményeit.” – mondta el a Medicago tudományos és orvostechnikai ügyvezető elnökhelyettese.
Főkép: Getty Images