Annak ellenére, hogy az aranysakál hazai sakál terjedése az invazív fajokra jellemző gyorsasággal történik, a fajjal kapcsolatban még mindig sok a nyitott kérdés. Nem pontosan ismert például előfordulási területe sem, az állat ugyanis éjszaka aktív, és akkor is főként a nehezen áttörhető bozótosokat, bokorerdőket és az elnádasodott nedves területeket járja. A rejtett életmódú ragadozóval tehát csak ritkán lehet találkozni, így a kutatóknak más ismertetőjeleket – például az állat üvöltését vagy ürülékét – követve kell a nyomára bukkanni.
A Szent István Egyetem (SZIE) kutatói osztrák és német kollégáikkal közösen most egy ismert módszert használtak fel egy új területen: keresőkutyákat képeztek ki speciálisan a sakál ürülékének megkeresésére, élőhelyének felmérésére, valamint a táplálkozásvizsgálatok elősegítésére. A felmérés során a kutatók egy 133 kilométeres útvonalat jártak végig a két kiképzett kutyával (Rigával és Molly-val) a Velencei-tó környékén, ahol két sakálcsalád jelenlétét akusztikus állományfelméréssel (azaz üvöltéseik vizsgálatával) korábban már sikerrel bizonyították – áll a SZIE közleményében.
19 sakált azonosítottak
A vizsgálatban részt vevő két ebet az éles bevetés előtt 12 hónapon keresztül kondicionálták, hogy felismerjék és ugatással vagy leüléssel jelezzék gazdájuk számára a sakálok ürülékét. Mivel az időjárási körülmények és a bomlási folyamatok jelentősen befolyásolják a vadon élő egyedek ürülékének állapotát, a terepi feladatokat napsütötte, esős és havas időben is gyakorolták. Riga és Molly egyébként korábban már másutt is bizonyított, ugyanis bevetették már őket farkasok ürüléknyomainak keresésekor is.
A Mammal Research szakfolyóiratban most megjelent tanulmány szerint Riga és Molly összesen 34 ürüléket azonosított, melyből 26 minta volt alkalmas a fajok azonosítására. A DNS-vizsgálatok alapján ezek közül három rókához, három kutyához, egy vidrához, 19 pedig aranysakálhoz volt köthető, ami a keresőkutyák teljesítményét illetően 73 százalékos pontosságot jelent.
Az eredmények alapján ezzel a módszerrel legyőzhető lesz a bizonytalanság az aranysakál és a vörös róka által hagyott hasonló ürüléknyomok között, még annak ellenére is, hogy a két faj az élőhely és a táplálékbázis szempontjából is sok hasonlóságot mutat. Az ígéretes módszer tehát várhatóan pontosabb képet ad majd a sakálok előfordulásáról és viselkedéséről, territóriumuk méretéről és élőhelyhasználatuk évszakos eltéréseiről, továbbá biztosabbá teszi a táplálkozásbiológiai vizsgálatokat is.
Toportyán vagy nádi farkas
A toportyán vagy nádi farkas néven is ismert aranysakál az 1990-es évek elején bukkant fel újra Magyarország déli határvidékén, miután a XIX. századi jelentős élőhely-átalakítások, valamint a ragadozók kitartó üldözése miatt főként Bulgária területére szorult vissza.
Újbóli megtelepedését és az azóta tartó rohamos térhódítását a faj rendkívüli alkalmazkodó képessége és zavarásának csökkenése mellett a délszláv háború, a mezőgazdasági művelés változásai, a globális klímaváltozás, valamint a nagyragadozók hiánya is elősegítette. Így napjainkra országszerte elterjedt és terjed tovább hazánkból a szomszédos országok felé.
A kutatásban Dr. Heltai Miklós egyetemi tanár és Dr. Szabó László, a Szent István Egyetem kutatói, illetve az osztrák University of Natural Resources and Life Sciences és a bajor Forest Research Institute Baden-Württemberg – Wildlife Institute intézetek szakértői vettek részt.
Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila
