Az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak a Scientific Reports folyóiratban publikált új tanulmányából kiderül, hogy a kézzel nevelt és intenzíven szocializált felnőtt farkasok képesek a gondozójukkal individualizált kapcsolat létrehozására – írja az ELTE weboldala.
A kutya sikerességének egyik kulcsa, hogy szoros kötelék kialakítására képes a gazdájával, ezt szakszóval kötődésnek hívjuk. De vajon hogyan alakulhatott ki ez a fajokon átívelő kapcsolat?
Ennek megértéséhez a kötődéshez kapcsolódó viselkedések vizsgálatán keresztül vezethet az út, de ehhez nem csak a kutyát kell közelebbről szemügyre vennünk. Bár általánosan elfogadott az, hogy a kutya farkassal közös őse társas lény lehetett és ez nagyban hozzájárult a kutya, mint új faj létrejöttéhez, mégis nagyon keveset tudunk a kutya-ember közti kötődés evolúciós eredetéről. A kutya legközelebbi élő rokona, a szürke farkas vizsgálatával viszont, bár közvetetten, de betekintést nyerhetünk abba, hogy a feltételezett közös ős társas rendszere hogyan alapozhatta meg a korai háziasítás folyamatát.
„A kötődés egy úgynevezett viselkedés-komplex, melynek többféle megnyilvánulási formája van. Ilyen például, hogy a kutyák a gazdájuknál keresnek menedéket egy veszélyes helyzetben vagy, hogy jelenlétében nyugodtabbak egy új szituációban, viszont elváláskor stressz jeleit mutatják. Arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon az intenzíven szocializált, vagyis már nagyon fiatalkoruktól emberhez szokott farkasoknál is megjelennek-e felnőttkorra legalább egyes elemei a kötődésnek az ember irányába.” – magyarázta Lenkei Rita, a publikáció elsőszerzője.
A kutatók ehhez kézzel nevelt farkasokat és családi kutyákat vizsgáltak egy szeparációs tesztben, amikor egy számukra ismeretlen helyen egy idegennel, illetve a gazdájukkal felváltva maradtak egyedül három-három percig.
Minket is váratlanul ért, hogy a teszt során a farkasok és a kutyák meglepően hasonlóan viselkedtek.
Amíg a gondozójuk jelen volt, nyugodtabbak voltak, vizsgálgatták a környezetüket, szaglásztak. Ám mikor elsétált, idegessé váltak, nyüszítettek és húzták a pórázt a távozó irányába. Azonban mikor a számukra ismeretlen ember hagyta ott őket, ezek a viselkedések alig jelentek meg.” – magyarázta Faragó Tamás, a tanulmány vezető szerzője.
Persze a kutyák és a farkasok nem viselkedtek teljesen egyformán a kísérlet során, hisz a kutyákon a domesztikáció mellett nyomot hagyott az elmúlt évezredek tenyésztési munkája, de az egyedi élettörténetük is más volt, mint a farkasoknak. Az eredmények azt mutatták, hogy a kutyák jóval érdeklődőbbek voltak az emberek iránt, függetlenül attól, hogy a gazdájuk vagy az idegen volt az, ami feltehetően a két faj közti genetikai különbségekre vezethető vissza. Ezt alátámasztják korábbi kutatások eredményei is, miszerint, a kutyák már kölyökkorban szívesebben keresik az emberek társaságát. Ezzel szemben az, hogy a kutyák kevésbé húzták-rángatták a pórázt inkább annak köszönhető a kutatók szerint, hogy a gazdák általában már kiskoruktól kezdve kifejezetten tanítják a kutyáikat, hogy ne tegyék ezt.
Mivel ebben a vizsgálatban felnőtt egyedek vettek részt és gondozójuk bár kölyök koruktól kezdve ismerte őket nem az eredeti nevelőjük volt, az eredmények felvetik annak a lehetőségét, hogy a kutya-ember kapcsolat evolúciós alapja a felnőtt falkatagok közt létrejövő kapcsolat lehetett. A ma élő farkasok rendkívül összetett szociális környezetben, családokban élnek, így lehetett ez a közös ősben is, mely jó alapot adhatott a kutya korai domesztikációja során ahhoz, hogy később ilyen sikeresen képessé váltak az emberi közegbe beilleszkedni.
„Természetesen fontos hangsúlyozni farkas alanyaink esetében az intenzív emberhez szoktatást, mely hiányában ezek a viselkedések egyáltalán nem jelentek volna meg. Ezzel szemben a kutya genetikai változások sorozatának eredményeként már kölyök korától kezdve, könnyedén és egész életében képes létrehozni hasonló kapcsolatot az emberrel. Fontos tehát észben tartani, hogy bár ebben a helyzetben hasonlóan viselkedtek, két külön fajról van szó és a kutya nem egyszerűen egy szelíd farkas, és a farkasból sem lehet házikedvencet nevelni.” – tette hozzá Lenkei Rita.
