Eurázsiában több ezer évre visszanyúló régészeti adataink vannak tudatmódosító szerek használatáról kultikus és vallási célokra, ám a Közel-Keleten való elterjedésükről mindeddig nem sokat tudtunk. Tel Arad templomának – a jeruzsálemi templom kicsinyített másának – oltárkövein azonban egyértelmű bizonyítékot találtak a tudósok arról, hogy izraelita szertartásokon is égettek kannabiszt.
Vallási tudatmódosítás
Több mint 2700 évvel ezelőtt egy izraeli szentélyben igencsak magasra hághatott a hangulat a vallási ceremónián, ugyanis a legújabb elemzések szerint fenyőtömjént és kannabiszt (kendervirágzatot) is égethettek a „szentek szentjében”. És természetesen ez nem egyedi alkalom volt, minden arra utal, hogy – legalábbis egy behatárolt időszakon belül – ez az eljárás a vallásos elmélyülés bevett elemének számított.
Akkor jutottak erre a következtetésre a szakértők, amikor analizálták a szentély két oltárkövén talált maradványokat. Az elégetett kannabisz az első ismert bizonyíték hallucinogén anyagra a Júdai Királyságban, mi több, a legkorábbi kannabiszhasználatra utaló jel az egész Közel-Keleten. A környező kultúrákban eddig sem volt ismeretlen a hallucinogénok alkalmazása, Júdában azonban ez a lelet egyedi. A vaskori királyság az Egységes Izraeli Királyság egyik utódállama volt, amely Salamon király (Kr. e. 970–931 körül) halála után jött létre a déli területeken Jeruzsálem fővárossal, míg az északi vidékek az Izraeli Királyság fennhatósága alá tartoztak. A Júdai Királyság, amelynek királyai Dávid és Salamon utódai voltak, mintegy három és fél évszázadon keresztül, a babiloni hódításig állt fenn.
Tekintettel arra, hogy a Tel Aradnál lévő igen jelentős júdai szentélyben lelték meg az elégetett kannabisz nyomait, „feltételezhetjük, hogy a vallási tudatmódosítás fontos része volt az itteni ceremóniának”, nyilatkozta a Live Science-nek a kutatást vezető Eran Arie, a jeruzsálemi Izrael Múzeum vas- és perzsa kori régészeti gyűjteményének kurátora.
Valami szerves anyag
Az archeológusok az 1960-as évek elején-közepén, 1962 és 1967 között fedezték és tárták fel Tel Aradot, amelyen két erődítményt találtak a Kr. e. IX–VI. századból, ezek Júda királyságának déli határait védelmezték egykoron. Az ásatások során lelték meg az igen jó állapotban fennmaradt szentélyt, amelyet kevesebb mint fél évszázadig, Kr. e. 760/750–715 között használtak vallási szertartásokra.
A szentély bejáratánál két darab mészkőből készül oltárkő „magasodott” valamikor – az egyik mintegy 40 centiméterrel, a másik nagyjából 52 centiméterrel emelkedett a talaj fölé. Mindkettő tetején egy kis mélyedés helyezkedett el középen, „megszilárdult fekete szerves anyag kerek halmaival”, derül ki a tudósok tanulmányából, amelyet a Tel-Avivi Egyetem Régészeti Intézetének Tel Aviv című szaklapjában publikáltak.
A szentély építészeti jellegzetességei, belső elrendezése alapján „szentek szentje” típusú lehetett a Tel Arad-i, vagyis az izraelita tabernákulum legbelső szentélyét, az Úr megjelenésének helyszínét volt hivatva megidézni. Már az 1960-as években is végrehajtottak néhány elemzést a fekete anyagmaradványokon, ám zömmel használhatatlan, illetve mélyebb következtetés levonására nem alkalmas eredménnyel. Mindössze annyi hasznos információra tudtak szert tenni, hogy állati zsiradék is van az egyik kisebb halomban.
Kannabisz lassú tűzön
Arie és munkatársai most a legújabb technológia segítségével behatóbban tudták elemezni a szerves maradékokat, segítségükre volt az is, hogy az Izrael Múzeumban őrzött egyik oltáron szinte érintetlenül megmaradtak az anyagok. Dvory Namdar, az izraeli Volcani Mezőgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársa segítségével a kutatócsoport igen részletesen meg tudta vizsgálni a maradványok összetételét. Attól ugyanakkor tartottak, hogy a minta esetleg szennyeződhetett, ugyanis a kutatóintézetben párhuzamosan is zajlottak vizsgálatok kannabinoidokkal. Ezért több mintát is előállítottak, amelyeket a jeruzsálemi Héber Egyetem égisze alatt, illetve a haifai Technion laboratóriumában analizáltak. Az eredmények azonban nem különböztek egymástól.
A tesztek kimutatták, hogy a kisebbik oltárkövön kannabiszt és állati ürüléket is elégettek, utóbbit tüzelőanyagként használták, lassú, alacsonyabb hőfokú égetéshez – amely alkalmas a kannabiszból felszabaduló, a ceremóniához szükséges vegyületek előcsalogatására – ugyanis ez tűnt megfelelő módszernek. A kannabiszban található kannabinoidok közül többek között kannabidiolt (CBD), kannabinolt (CBN) és a fő pszichoaktív összetevőnek számító tetrahidrokannabinolt (THC) is kimutattak az anyagban.
A magasabb oltárkövön ezzel szemben tömjént és állati zsírt égettek – az utóbbi nagyobb hőfokon tudja elégetni a tömjént, ami segíti az illatanyagok kiválását. Ezzel egyébként a kannabisz egyedülálló kimutatásán túl a tömjén legkorábbi kultikus használatára vonatkozó bizonyítékra tettek szert a tudósok Júda királysága esetén. Mind a két eredmény a korabeli vallási szertartásokról is sok mindent elárul, a kannabiszt például
Salamon temploma
A Tel Arad-i szentélyben folytatott praktikák semmiképp sem lehettek példa nélküliek vagy különlegesek, hiszen a Júdai Királyság ugyanolyan hivatalos szent helyének számított, mint Salamon jeruzsálemi temploma. Az itteni eljárások a kutatók szerint „Biblián kívüli bizonyítékkal” szolgálhatnak arra vonatkozóan, hogy a jeruzsálemi templomban miként zajlott le egy vallási szertartás. A Biblia ugyanis számot ad arról, hogy Salamon a Kr. e. 960-as években megépült – majd II. Nabú-kudurri-uszur újbabiloni uralkodó által Kr. e. 587-ben elpusztíttatott – templomában fenyőtömjént is égettek, s mivel Tel Aradban ezen felül kannabiszt is használtak, joggal adódik a feltevés, hogy ezek a hozzávalók „valószínűleg szintén részét képezhették a jeruzsálemi templomban elfüstölt anyagoknak”. Miután a jeruzsálemi Templom-hegyen a Sziklamecset és az Al-Aksza-mecset miatt korlátozottak a lehetőségek régészeti kutatásra, az egykori izraelita főtemplom arányosan kicsinyített Tel Arad-i mása jó kiindulópontként szolgálhat.
Kérdés persze, hogy a Júdai Királyságban miként tehettek szert ezekre az igen értékesnek számító komponensekre. A kutatók szerint elképzelhető, hogy arábiai kereskedelemből érkezhettek, már azelőtt is, hogy Kr. e. 701-től a Tel Arad régióját is elfoglaló Asszír Birodalom megerősítette ezeket a kereskedelmi útvonalakat. A tanulmány szerint „a tömjén értékességét többször említik a Bibliában, árát az arany és drágakövek árához hasonlítják, és királyi kincsként beszélnek róla”. A kannabisz azonban nem őshonos a Közel-Keleten, eredetét egyes pollenvizsgálatok a Tibeti-fennsík vidékére teszik, Belső-Ázsiában és az indiai szubkontinensen is számos helyen kimutatták. Közel-Keleten azonban sem a magja, sem a pollenje nem került még elő archeológiai leletből. A növényt feltehetően távoli vidékekről száraz gyanta formájában (vagyis hasisként, amely a kender gyantájából készül) szállíthatták Júdába.
A tanulmány felfedezéseit független kutatók is jelentősnek találják. Patrick McGovern, a philadelphiai Penn Múzeum biomolekuláris archeológiai programjának tudományos igazgatója szerint „forradalmi abban a tekintetben, hogy kimutatja speciális pszichoaktív növények alkalmazását a korai izraelita vallásban”. Ugyanakkor a kutató arra is rámutat, hogy a tanulmány szerzői mélyebbre is áshattak volna a témában:
az, hogy a kannabiszt a pszichoaktív vegyületek felszabadítása érdekében hevítették, s nem a füstölés során keletkező illataroma miatt (mint a fenyőtömjént), mindenesetre érdekes feltételezés.
Szerinte a héber Biblia nem említi kifejezetten a kannabisz használatát, és magában a szentélyben sem találtak archeobotanikai bizonyítékot a növény jelenlétére, ezzel együtt a következtetés egyáltalán nem légből kapott, hiszen más tudatmódosító szer (alkohol) használata a rituálék során tényleg előfordult Júdában.
