Tudomány

Kiközösítik társai Rút Kiskacsát, az albínó kisfókát

Igencsak szomorú látvány, ahogy az albínó kisfóka összezavarodva nézelődik a videón, miközben társai ügyet sem vetnek rá – ha a fókaközösség továbbra is kitaszítja a kölyköt, könnyen lehet, hogy természetvédőknek kell beavatkozniuk, és elszállítaniuk az állatot, különben magányosan fog elpusztulni, írja a Daily Mail.

A narancssárga bundájú, kék szemű, rózsaszín uszonyú állat nagyon ritkának számít a fókák között: ennyire albínó példány születési esélye 1 a 100 ezerhez. A fókakölyköt az orosz Ohotszk városa melletti partszakaszon szúrták ki, azonnal elnevezték rút kiskacsának. Vlagyimir Burkanov biológus szerint az állat jól tápláltnak tűnik, így elmondható, hogy az anyja biztosan nem tagadta ki, viszont a közösségbe már, úgy tűnik, nem igazán tud beilleszkedni.

A biológus azt is kijelentette, hogy egyelőre nem kell közbeavatkozniuk, hiszen az állatot nem bántják. Viszont úgy tűnik, hogy a kölyöknek nagyon rossz a látása, nem valószínű, hogy sikeresen szaporodni fog a későbbiekben. Egyelőre még van esély arra, hogy ez lesz az első ismert albínó kölyök a környéken, aki képes lesz túlélni közösségben – korábban volt már példa ugyanis, hogy hasonló okokból kellett fókát menteni, majd delfináriumba szállítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik