Tudomány koronavírus

A koronavírusos betegek majdnem fele tünetmentes lehet

Amerikai kutatók úgy számították, hogy a koronavírussal fertőzöttek akár majdnem fele is tünetmentes lehet – írja az EurekAlert. A Scripps Kutatóintézet Annals of Internal Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmánya szerint a tünetmentes betegek a járvány elején sok fertőzésért lehettek felelősek.

Kép: Getty Images

„A vírust a csendes terjedése miatt olyan nehéz szabályozni” – írta a sajtóközleményben a kutatás egyik vezetője, Eric Topol. „Az eredményeink azt igazolják, hogy nagyon fontos a tesztelés. Egyértelmű, hogy az ilyen széles körű tünetmentes terjedésnél többet kell tesztelnünk, különben a vírus folyamatosan támadni fog minket.”

A tanulmányhoz a szakértők már kiadott kutatási eredményeket vizsgáltak át, összesen 16 változatos csoportot találtak, ami alapján dolgozni tudtak. Az volt igazán egyértelmű rögtön, hogy a fertőzött emberek nagyon nagy részének semmiféle tünete nem volt. Az egyik kutatásban az Amerikában vizsgált

3000 koronavírusos elítélt rab közül 96 százalékuk nem tapasztalt tüneteket. 

Az is valószínű, hogy a tünetmentes emberek tovább tudják terjeszteni a vírust, mint a most általánosan elfogadott 14 nap. A vírusterhelés nagyon hasonló a tünetekkel rendelkező és a tünetmentes emberek között. Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, ez mit jelent a fertőzőképesség vonatkozásában, szükség lesz kifejezetten tünetmentes emberekkel végzett kutatásra is.

Koronavírus - Még több hír a témában

A kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy a tünetmentesség nem jelenti azt, hogy a vírus nem okoz károkat a szervezetben. A Diamond Princess óceánjáró 76 tünetmentes betege közül 54 százaléknak károsodott a tüdeje, valószínűleg a fertőzéstől, de ennek megállapításához is további kutatásokra lesz szükség. Az is fontos, hogy a tünetmentes egyéneket hosszú ideig vizsgálják, és újra és újra teszteljék, hogy megállapíthassák: egyáltalán nem mutatnak tüneteket, vagy pedig csak a betegség korai szakaszában nem alakultak ki náluk, de később ki fognak.

A szakértők azt is megjegyezték, hogy az eredmények ismét felhívják a figyelmet a maszkviselés fontosságára.

Főkép: PETER KOMKA / POOL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik