Bonaparte Napóleon 1799. november 9–10-én, a brumaire-i államcsínnyel Franciaország gyakorlatilag teljhatalmú urává vált ugyan, de az új rendszer igazából csupán a tábornokból lett első konzul legyőzhetetlenségének gondosan ápolt nimbuszára épült, és egy csúnya fiaskó komolyan megrendíthette volna. Márpedig 1800 első hónapjaiban a franciák szempontjából igen rosszul alakultak az itáliai hadszíntér eseményei.
Az előző évben ugyanis a koalíciós erők orosz segítséggel több vereséget is mértek a francia erőkre, a Michael von Melas vezette osztrák sereg pedig több fontos észak-itáliai város után az év végén Genovát is körbezárta, csapdába ejtve Masséna tábornok csapatait.
Hurokban a győztes osztrákok
Napóleon egy tőle megszokott gyors és váratlan húzással serege élén május közepén átkelt a még ilyenkor szinte járhatatlan Szent Bernát-hágón, majd június első napjaiban Milánó, Pavia és Piacenza elfoglalásával elvágta a még mindig Genovánál állomásozó Melas utánpótlási és kommunikációs vonalait.
Melas úgy döntött, kelet felé vonulva megpróbálja kihúzni magát a hurokból. Az osztrák tábornok egy cselhez is folyamodott, hogy elkerülje a francia fősereggel való összecsapást: miután Alessandriában vonta össze erőit, egy François Toli nevű kettős ügynök segítségével azt a hamis információt juttatta el az ellenséghez, hogy a városból északra vonulva, a Pón átkelve próbálja meg az áttörést. A terv ehhez képest az volt, hogy keleti irányba, Marengo térségére koncentrálja erőit, majd siker esetén megpróbálja innen átkarolni a francia sereget.
A franciák már hátrálni kezdtek
Az első konzul viszont Toli „fülese” ellenére is széttagolta csapatait, igyekezve egy széles hálót alkotni belőlük, amelybe mindenképp beleakadnak az osztrákok. Seregének centruma így pont Marengóhoz esett közel, ahol 220 éve, június 14-én reggel találkoztak is a két tábornok nagyjából hasonló létszámú erői.
Mivel Napóleon kezdetben azt gondolta, ez csak egy elterelő hadmozdulat Melas részéről, késlekedett a távolabbra küldött seregtestek összevonásával, így kora délutánra az osztrákok gyakorlatilag megfutamították a Marengo körüli francia csapatokat. A sebesült, idős Melas átadta a fővezérséget Zach Antalnak, aki nem elég határozottan nyomult a visszahúzódó franciák után, ráadásul sok időt vesztett kis francia egységek üldözésével is. Ezalatt beérkeztek a francia erősítések, és elsősorban Desaix és Kellermann vezetésével sikerült egy váratlan ellentámadással megtörni az osztrákokat.
Fordulópont
Melas egy napon belül tárgyalóasztalhoz ült, és az osztrákok hamarosan kiürítették Észak-Itáliát. Bár a koalícióra valójában inkább Moreau tábornok az év decemberében aratott hohenlindeni győzelme mért akkora csapást, hogy újra békét kössenek, a közvélemény a marengói csatát látta a háború fordulópontjának.
Nem véletlenül. A napóleoni propaganda igyekezett az első konzul tudatos hadmozdulataként eladni azt, amikor a francia arcvonal majdnem összeomlott, Kellermann érdemeit pedig kisebbíteni a csata megfordításában. A részletek persze kevésbé is voltak érdekesek, Marengo tovább erősítette Napóleon legyőzhetetlenségének nimbuszát, és megerősítette pozícióit a hatalmára esetleg kihívást jelentő más tábornokokkal szemben, és ez elegendő volt ahhoz, hogy az első konzul megszilárdítsa új rendszerét. Hiába volt tehát inkább szerencsés, mint zseniális ez a győzelme Napóleonnak, az egyik legfontosabbnak bizonyult.
