Tudomány

Ezeket az állatokat fenyegeti leginkább a közlekedés

Korábban a témában:

Egy friss kutatás szerint évente 194 millió madár és 29 millió emlős pusztul el az európai utakon – írja az EurekAlert. Egy nemzetközi kutatócsoport 90 állatgázolásokról szóló kérdőívet elemzett 25 európai országból, hogy rájöjjenek, mely állatfajok a legveszélyeztetettebbek a közlekedés szempontjából.

A Frontiers in Ecology and Environment tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a leggyakrabban elütött fajok nem mindig azok, amelyek a leginkább veszélyeztetettek is. Ez azonban azt is jelenti, hogy az útépítéseknél a legtöbb helyszínen rossz állatfajok megóvására koncentrálnak.

Dr. Manuela Gonzalez-Suarez, a Readingi Egyetem kutatója, aki a tanulmány egyik szerzője is, azzal érvel, hogy Európa az utakkal legsűrűbben teletűzdelt kontinens, 50 százaléka olyan terület, ahol 1,5 kilométeren belül találunk kiépített útszakaszt. Éppen ezért az utak komoly veszélyt jelentenek a vadvilágra.

Kép: Getty Images

A  kutatás azt mutatta ki, hogy a nagy számban előforduló, ivarérett kort hamar elérő emlősök a leginkább veszélyeztetettek arra, hogy elüsse őket valaki, és magasabb a halálozási esélyük az éjszaka aktív emlősöknek, valamint az olyan madaraknak, amelyeknek étrendje magvakból és növényekből áll.

Európában a legnagyobb számban a feketerigót ütik el az emberek (11,9 állat kilométerenként évente), ezt követi a szoprán törpedenevér (1,76 állat kilométerenként évente).

Az állatokra nézve a leghalálosabb utak Közép-Európában vannak.

A közlekedés miatt a leginkább veszélyeztetett fajok a császármadár és egy ürgefaj a kutatás szerint. Mindegyik elterjedt Európában, és a populációt nem fenyegeti veszély, viszont ez megváltozhat, ha  a statisztikák így maradnak.

A kutatók szerint fontos megfigyelni azt is, hogy melyik állatfajokat fenyegeti területi kihalás az utak miatt, és eszerint átalakítani az útrendszert, valamint a környező területek védelmét.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.