Tudomány

A legtávolabbi múltba tekintettek vissza a kutatók

A csillagászok ma sem tudják pontosan, hogy az ősrobbanás után mennyi idő is telt el, mielőtt megszülettek az első csillagok. Ennek oka az, hogy ezeket a korai objektumokat egyelőre nem sikerült megfigyelni. Szakértők egy csoportja a közelmúltban a Hubble űrtávcső adatait felhasználva arra a megállapításra jutott, hogy az első galaxisok és csillagok a vártnál korábban jelenhettek meg – írja a Universe Today.

A kutatók abban bíztak, hogy képesek lesznek megvizsgálni a III-as csillagpopulációt, azaz a csillagok feltételezett első generációját.

A Hubble azonban hiába nézett vissza abba az időszakba, amikor a világegyetem még igen fiatal volt, nem találták meg ezeket az objektumokat.

A III. populáció tagjai elméletileg a 13,8 milliárd évvel ezelőtti ősrobbanás után felszabadult korai anyagokból jöttek létre. Ezek az égitestek kizárólag hidrogénből, héliumból és lítiumból épülhettek fel, más elemek ugyanis ekkor még nem voltak jelen.

Kép: Getty Images

Rachana Bhatawdekar, az Európai Űrügynökség munkatársa csapatával a Hubble és a Spitzer űrtávcső, illetve a Very Large Telescope adatait elemezte. Az eszközök a MACSJ0416 jelű csillagcsoportulást és környezetét vizsgálták. A kutatók megfigyelésükhöz új módszert fejlesztettek ki, ezzel olyan távol láttak el, ahol az univerzum még csak 0,5-1 milliárd éves, tehát kozmikus értelemben rendkívül fiatal volt.

A vizsgálatban a szakértők nem bukkantak a III. populáció nyomára, ami azt sugallja, hogy a csillagok első generációja a vártnál is korábban született meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik