Tudomány

A szívverésünkre is hatással van a zene

Az Európai Kardiológiai Társaság (European Society of Cardiology, ESC) tudományos platformján érdekes tanulmányt közöltek: a szakemberek szerint ugyanaz a zene más hatással lehet két ember szívverésére – írja az EurekAlert. Ez nagyjából annyit jelent, hogy amíg egyes zene valakit megnyugtat, addig másra nem biztos, hogy ilyen hatással van – sőt, lehet, hogy pontosan az ellenkezőjét éri el nála.

A francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (French National Centre for Scientific Research, CNRS) kutatói megnézték, hogy különböző emberek szívverésére milyen hatással vannak különböző dallamok, és azt találták, hogy nagy különbségek vannak:

ami valakinek nyugtató, az mást lehet, hogy egyenesen felpörget.

A korábbi hasonló kutatások csak olyan kategóriákat használtak a zenék megkülönböztetésére, mint „szomorú”, „boldog”, „nyugodt” vagy „erőszakos”, a francia tanulmány azonban más irányt vett.

Kép: Getty Images

A kutatók egy zongorakoncert alatt figyeltek meg három olyan embert, akiknek egy nem súlyos szívprobléma miatt pacemakert kellett használniuk. Erre azért volt szükség, hogy a koncert alatt folyamatosan meg tudják figyelni a szív elektromos jeleinek változását. A kutatók feljegyezték a szívverés tempójának, ritmusának és hangerejének változásait.

A szakértők kifejezetten azt figyelték meg, hogy mennyi időre van szüksége a szívnek ahhoz, hogy egy dobbanás után visszaálljon, mert ez többet árul el a szív elektromos stabilitásáról és az esetleges szívritmuszavarok veszélyéről. Sokaknál ugyanis a stressz előidézheti az ilyen zavarokat, a zenével történő kutatás pedig egy biztonságos módja annak, hogy feltárják, kinél van ennek meg a veszélye.

A kutatás azt az eredményt hozta, hogy a három ember számára más és más zene módosította a szívdobbanások közötti visszatérési periódust, akár 5 milliszekundummal is rövidíthette ezt az időtartamot az, ha valakit felzaklatott a dallam, mindegy, hogy jó vagy rossz értelemben. Ugyanennyivel hosszabbította az időtartamot, ha a résztvevőket megnyugtatta a zene, amit hallottak.

Ezek az eredmények segíthetnek a zeneterápia szélesebb körű felhasználásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik