Tudomány

Ufókról szóló aktákat hoztak nyilvánosságra

Nemrég ismerte be a Pentagon, hogy a korábban kiszivárgott három videóján valóban ufót, vagyis azonosítatlan repülő tárgyat (unidentified flying object) látni. Erre most az amerikai haditengerészet rákontrázott: nyolc beszámolót tett közzé, ezekben szintén olyan repülő tárgyakról van szó, amelyekről sem a pilóták, sem később a szakemberek nem tudták megállapítani, hogy mik lehettek tulajdonképpen – írja az IFL Science.

Három ufóvideót tett közzé a Pentagon
Nem tudni, milyen járművek lehetnek a felvételeken.

Az első hét beszámoló a keleti parton történt repülésekről szól, méghozzá 2013 és 2014 között. Az utolsó jelentés történései északabbra tehetők, és 2019-ben zajlottak.

Az első beszámoló például egy olyan felismerhetetlen repülő tárgyról szól, amit a radarokon egyáltalán nem láttak. A jármű akkora volt, mint egy drón vagy egy rakéta, és alakra is ezekhez hasonlított. A második jelentés egy bőrönd nagyságú, ezüstös eszközről számol be.

Főkép: részlet a Pentagon által korábban közzétett videóból

Ajánlott videó

Olvasói sztorik