Kultúra

Repülő csészealj szállt le ötven éve egy lengyel iparváros szívében

Míg a szovjetek és amerikaiak az űrverseny legfeszültebb éveit élték, Katowice közepén szép lassan egy ufó jelent meg a házak közt.

Az építészettörténet legszürreálisabb és legérdekesebb fejezeteiből szemezgető sorozatunk, a Csodálatos építészet korábbi epizódjaiban bemutattuk már a Kádár-kor űrhajókra hasonlító modern templomait, valamint az elmúlt ötven évben a világ számos pontján felbukkant csészealj-villákat, a vasfüggöny mögött megbúvó óriási idegen járműről azonban teljesen megfeledkeztünk – pedig a XIX. században kohászati és bányászati központtá vált, ma Felső-Szilézia központjának számító Katowicében álló épület negyven éven át volt Lengyelország legnagyobb fedett arénája.

A Szovjetunió és az Egyesült Államok közt folyó űrverseny csúcsán Katowice vezetése már kimondottan híján volt egy sport- és kulturális eseményeket befogadni tudó épületnek. Így születtek meg a Spodek (=csészealj) tervei, melynek építési munkálatait a régiót vezető Jerzy Ziętek döntésének köszönhetően hamarosan meg is kezdték.

Más kérdés persze, hogy az ehhez szükséges pénzt a város új, bányászok számára épült lakótelepre kellett volna költeni, Zięteket ez azonban nem igazán érdekelte.

Fotó: MacQtosh

 

Az 1964-ben indult munkákat alig másfél év után le kellett állítani, mivel egyre többen gondolták úgy, hogy a Maciej Gintowt, Jerzy Hryniewiecki és Maciej Krasiński által megálmodott forma egyszerűen nem biztonságos. A kedélyek lehűltével az építkezés folytatódott, de még további öt évre volt szükség ahhoz, hogy a harminckét méter magas csészealj teljesen működőképessé váljon.

Fotó: Tookapic

 

Nehogy meglássa

Az építés éveiben egyszer a lengyel kommunista politikus Władysław Gomułka is járt a városban – útját a végsőkig megtervezték, hogy még véletlenül se láthasson rá a készülő ufóra.

Fotó: Natalia Padol

 

A tervezett kétszázmillió złotys összeg helyett végül annak négyszeresét költötték a város közepén álló épületre, mely egészen a kétezres évek elejéig az ország legnagyobb – tizenegyezer főt elnyelni képes – arénája volt, átadását követően pedig egy szempillantás alatt a hatvanas évek Lengyelországának legikonikusabb épületévé vált, a számos Európa- és világbajnokság versenyzői mellett olyan zenekarok fordultak meg benne, mint a Metallica, a Deep Purple, a Cure, Jean-Michel Jarre, vagy épp a Depeche Mode.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik