Kína korlátozásokat vezetett be azokra a tudományos publikációkra, amelyek az új koronavírus (SARS-CoV-2) eredetét kutatják – írja a CNN. A híroldal a neten megtalálható, azóta már eltávolított központi kormányzati irányelvre és egy kínai egyetem által közzétett közleményre hivatkozott.
A szabályozások értelmében minden olyan tanulmány, ami a COVID-19 járvánnyal foglalkozik, egy plusz ellenőrzési körön megy keresztül, mielőtt be lehetne nyújtani tudományos szaklaphoz publikálásra. Az olyan kutatások, amelyek a járvány vagy a vírus eredetével foglalkoznak, engedélykötelesek lesznek, és központi kormánytisztviselőknek kell rájuk bólintani. A CNN forrásai szerint februárban még nem ez volt a helyzet, egy olyan hongkongi kutató, aki kínai COVID-19 kutatásban vett részt, nem érzékelt ilyen megkötéseket.
A CNN szerint ez lehet a kínaiak legújabb próbálkozása arra, hogy megszabják, hogyan gondol a világ a Vuhanból indult koronavírusra: sok kritika érkezett ugyanis a kínaiakról arra vonatkozóan, hogy nem jelentették időben, mikor kezdődött a járvány, és amikor jelentették is, akkor sem a pontos adatokat adták meg. Sőt, egyes források szerint még mindig nem az igazságot tudjuk arról, hogy pontosan hányan betegedtek meg és haltak bele a koronavírusba az országban.
A kínai kutatók szerint ez gátolhatja a fontos tudományos kutatások eredményességét, ami főleg azért aggasztó, mert a COVID-19 új járvány, egyelőre nincs róla sok információnk. A kínai kutatások tudják a legnagyobb időszakaszt felölelni, ráadásul az országban a sok fertőzött megfelelő alanyszámot is tud adni a hiteles, fontos megfigyeléseknek.
A kiadott egyetemi közlemény szerint egy, a koronavírus-járvány eredetével foglalkozó kutatást először az egyetemi tanácsnak kell elfogadnia, ami aztán mehet tovább az oktatási minisztériumnak, ahol egy kifejezetten ezzel foglalkozó munkacsoport bírálja el, mennyire „fontos” a téma, és mennyire „megfelelő az időzítése”. Csak azután indulhat meg a munka, hogy a munkacsoport áldását adta rá.
A CNN szerint a közleményt több egyetem is megjelentette, amelyek weboldaláról azóta eltűnt a dokumentum. Sikerült felhívniuk néhányat, ahol elmondták, hogy valóban van ilyen közlemény, de csak belső használatra szabadott volna kikerülnie. Azóta szinte mindenhonnan levették, csak egy tárolt verziója elérhető a neten.
A korlátozásokra nem azért lehet szükség, mert – ahogy az összeesküvés-elméletekben hívők gyakran hangoztatják – Kína gyártotta le a vírust (már bebizonyosodott, hogy természetes eredetű), hanem azért, mert az első hetekben az országban korántsem kezelték a legjobban a helyzetet. A kínai kormány globális propaganda hadjáratot indított annak bemutatására, milyen sikeresen kezelték a járványt, pedig ez korántsem így játszódott le valójában. A kínai hatóságok adatait a halottak és fertőzöttek számáról egyre többen kezdik kétségbe vonni, és az is egyre nagyobb kérdés, valóban mindent megtettek-e a világméretű járvány elkerülésére.
A Bloomberg szerdán számolt be arról, hogy egy titkos hírszerzői jelentés megállapításai szerint a kínai kormány eltitkolja a valódi számokat, és hamis adatok közöl a halottak, illetve a fertőzöttek számáról. Ezt gondolja a brit kormány is, amely a beszámolókalapján „rendkívül dühös” a kínai kormányra, mivel London szerint sem mondtak igazat a helyzet súlyosságáról és a veszély nagyságáról, megnehezítve ezzel a felkészülést a világjárvány elleni küzdelemre.
Van ok a kételkedésre. A kínai hatóságok ugyanis heteken át titkolták a vírus felbukkanását, és mindent megtettek, hogy elrejtsék a világ elől, milyen komoly a baj, hozzájárulva ezzel a vírus elterjedéséhez a világban.