Tudomány

Évekkel a tünetek megjelenése előtt észlelhető lehet az Alzheimer-kór

Korábban a témában:

A San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutatói rájöttek, hogy a PHGDH gén által termelt RNS megemelkedett szintje a vérben egy korai biomarkere lehet az Alzheimer-kórnak, ami azt jelenti, hogy ennek segítségével egyszerű vérteszttel megállapítható lehet a kór kialakulása évekkel az első tünetek megjelenése előtt – írja az EurekAlert.

A Current Biology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a PHGDH gén RNS fehérjét termel, ami az újszülötteknél, gyerekeknél és felnőtteknél is kulcsfontosságú a megfelelő agyi fejlődéshez és működéshez. Viszont ennek az RNS-nek egy fajtája, az extracelluláris RNS túltermelődése nem túl szerencsés, és azt jelezheti, hogy valaki szervezetében az Alzheimer-kór alakul ki.

Kép: Getty Images

A kutatók megjegyezték, hogy minden vizsgálat akkor zajlik az Alzheimer-kórra, amikor a tünetek már megjelentek, de ez jellemzően túl késő – régóta sejtették, hogy van valamiféle molekuláris biomarkere is a betegségnek, ami sokkal korábban felbukkan, mint maguk a tünetek.

A szakértők kifejlesztettek egy olyan módszert, ami olyan érzékeny, hogy mindössze egy csepp vérből ki tudja mutatni a túlzott extracelluláris RNS-mennyiséget. A SILVER-SEQ névre keresztelt metódust már egy harmincöt fős kutatásban kipróbálták, de a kutatók szerint további kísérletekre lesz szükség, hogy tökéletesíteni lehessen a módszert. Arra már sikerült rájönni, hogy az Alzheimer-kórban szenvedők agyában tényleg több a PHGDH gén által termelt extracelluláris RNS mennyisége.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.