Róma császárai között sokan voltak, akik úgy érezték, az uralkodáson kívül másban is kiemelkedően tehetségesek, egyesek gladiátori, mások költői vagy éppen énekesi ambíciókat dédelgettek – jobb esetben csak alattvalóik esztétikai érzéke sínylette meg az ilyen próbálkozásokat. Szerencsésebben járt a birodalom Marcus Aureliusszal, akit már fiatal kora óta a filozófia kérdései izgattak.
Tehetség és teljhatalom
Érdeklődésének formálásában nagy szerepet játszott neveltetése, ifjú arisztokrataként a legjobb tanárok oktatták retorikára, görög nyelvre – természetesen a klasszikus szerzők művein keresztül –, filozófiára és jogtudományra. Az ifjú Marcus Annius Verus tehetségével és szorgalmával kiemelkedett kortársai közül, Hadrianus császár is felfigyelt rá, ezért is adta ki utódjának, a Kr.e. 138-ban trónra lépő Antoninus Piusnak, hogy másik patronáltjával, Lucius Verusszal együtt fogadja örökbe a Hadrianus halálakor 17 éves fiatalembert.
Antoninus Pius 161-es halála után Marcus és Lucius társcsászárként vette át a hatalmat. Ekkoriban még tartott az Augustus által többé-kevésbé megalapozott, nagyjából két évszázados békésebbnek nevezhető időszak, a Pax Romana, így a korábbiak és későbbiek fényében talán meglepő módon a trónutódlás zökkenőmentesen zajlott, és a két új császár sem igyekezett azonnal eltenni egymást láb alól. A trónra már Imperator Caesar Marcus Aurelius Antoninus Augustusként lépő uralkodó nyolc évvel később mégis teljhatalomra tett szert, mivel társcsászára 169-ben betegségben meghalt.
Egyesek halálától számolják a hanyatlás kezdetét
Marcus Aurelius a filozófiában a sztoikus irányzat hívének számított, és ennek megfelelően császárként is igyekezett követni a saját maga által, Elmélkedések című művében megfogalmazott elveket: „légy őszinte, méltóságteljes, munkabíró, ne hajhászd az élvezetet, ne elégedetlenkedj sorsoddal, légy kevéssel beérő, jóindulatú, szabad, komoly, keresetlen, nagylelkű. Nem érzed-e, hogy mennyi mindent meg tudnál szerezni, amire nem hozhatod fel kifogásnak az alkalmatlanságot, a rátermettség hiányát? Te pedig szántszándékkal alatta maradsz a mércének? […] Mindezeket a hibákat már régen levetkőzhetted volna, s legföljebb csak azzal vádolhatnának, hogy valóban lassúbb, nehezebb felfogású vagy. Ezen is segítened kell azonban gyakorlással, s nem szabad elnézned magadnak ezt a mentségedet, vagy éppen tetszelegned benne.”
Békés elmélkedésre azonban kevés lehetősége volt uralkodása alatt, a Pax Romana ugyanis nem terjedt ki a birodalom határvidékeire. Marcus Aurelius szinte egész uralkodása különböző háborúkkal telt, keleten a pártusok, északon a germánok okozták a legtöbb problémát, de a császár Pannonia területén is sokat hadakozott. A halál is egy katonai táborban, a mai Bécs területén érte 1840 éve, 180. március 17-én. Helyét fia, Commodus vette át, az ő uralkodása alatt azonban már végleg lezárult a béke hosszú kora, egyesek szerint a birodalom hanyatlását is e dátumtól lehet számolni.
Ugyan írásai inkább irodalmi művekként, mintsem filozófiai munkákként értékelhetőek igazán, a Róma utolsó fénykorának megvilágításában megőrzött alakja évszázadokon keresztül példaképnek számított azoknak, akik úgy vélték, katonák és politikusok helyett bölcs tudósoknak kellene az államok ügyeit irányítani. „Nem kancsal apostol, / nem zagyva keletnek elmebetegje, / fönséges írótárs, / együtt a szív és fő, / fájdalom és bölcs messzetekintés” – írta például Kosztolányi Marcus Aurelius című versében.
