Tudomány koronavírus

Az is terjesztheti a koronavírust, akinek nincsenek tünetei

Megtalálták az első olyan embert, aki úgy adta tovább a koronavírust, hogy saját maga nem lett beteg tőle: a 20 éves vuhani nő családjának öt tagját is megfertőzte, de saját maga semmiféle tünetet nem mutatott.

Ez az első olyan dokumentált eset, hogy valaki saját maga nem lett beteg, de továbbadta a vírust úgy, hogy a fertőzöttek lebetegedtek. Szakértők szerint így sokkal nehezebb lesz kordában tartani a vírust – írja a Science Alert.

A nő öt családtagja közül ketten komoly tüdőgyulladásban szenvednek, ami nagyon veszélyes – a vírus ugyanis ilyen felülfertőződéssel szedi az áldozatait.

Kép: YONHAP / AFP

Az orvosok, akik karanténba helyezték és megvizsgálták a nőt, azt mondják, ő az egyetlen olyan dokumentált eset, aki tovább is adta a vírust, korábban tünetmentes  hordozókat találtak csak. A Kínai Betegségirányító és Megelőzési Központ adatai szerint az ország fertőzöttjeinek mintegy 1,2 százaléka nem mutatott tüneteket. A Diamond Princess karanténba zárt turistahajón az arány még nagyobb volt: itt

a 621-ből 322 embernek nem voltak tünetei, de a vírust hordozta.

A vuhani fiatal nőt egyébként megvizsgálták, mikor a betegség felütötte a fejét, de negatív lett a teszt. Egy nappal később azonban már megtalálták a szervezetében a vírust. Január 10-én utazott Anyangbe, vagy itt, vagy még otthon szedte össze a vírust, mert január 17-én már az egyik családtagja megbetegedett. A nő február 11-én még mindig nem mutatott semmilyen tünetet. Az orvosok szerint 19 napig lehetett fertőző a nő, ami idő alatt átadhatta másnak is a betegséget.

Szakértők korábban 14 naposra becsülték a vírus inkubációs időszakát, azt az időtartamot, amíg tünetmentesen lappang az emberi szervezetben. Most azonban már inkább 24 napról beszélnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik