Elhunyt a NASA legendás női matematikusa

Korábban a témában:

101 éves korában elhunyt Katherine Johnson, a NASA egyik első női afroamerikai matematikusa. Harmincöt évig dolgozott az Amerikai Űrkutatási Hivatalnak, egy olyan korban, amikor egy amerikai színes nő csak meghatározott, elkülönített mosdóba léphetett be a munkahelyén, és kizárólag a számára kijelölt helyre ülhetett le a buszon. Az életét az Oscar-díjra jelölt A számolás joga című filmből is megismerhettük.

Kép: Getty Images

A filmből is kiderült, hogy Johnson és kolléganői olyan számolásokat végeztek el papíron, amikhez ma számítógépre lenne szükség, és mindeközben dacoltak a patriarchális társadalom és vállalati berendezkedés nehézségeivel is. Ő maga tizennégy évesen végezte el a középiskolát, aztán ösztöndíjasként főiskolára került.

Tizennyolc évesen summa cum laude diplomázott matematikából és francia nyelvből.

A NASA-nál a Mercury-program keretein belül végzett számításokat az űrverseny idején Dorothy Vaughan és Mary Jackson mellett. Feladata többek között az űrhajók röppályájának kiszámítása lett. A nők egyenleteinek pontossága szó szerint életbe vágó volt: ennek alapján határozták meg például azt a pillanatot, amikor az űrhajósnak be kellett gyújtania a hajtóműveket, amikor belépett a Föld légkörébe. A számításaik segítettek, hogy az Apollo-11 megfelelő pályán szálljon le a Holdra 1969-ben, majd az űrhajósok épségben vissza is térhessenek a bolygónkra.

Johnson halálhírét Jim Bridenstine, a NASA adminisztrátora osztotta meg Twitteren.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.