A tudományos konszenzus szerint a bolygónk élővilágát és az emberi civilizációt is komolyan fenyegető, gyors ütemű klímaváltozás hátterében az emberi tevékenység által a légkörbe juttatott üvegházhatású gázok állnak. Elsősorban is a fosszilis energiahordozók (szén, földgáz, kőolaj) elégetéséből származó szén-dioxid.
Karbonsemlegesség 2050-re
Ha az éghajlatváltozást többé-kevésbé kezelhető szinten szeretnénk tartani, ahhoz az egész emberiség közös áldozatvállalására, cselekvésére van szükség – és nem holnap, hanem ma, vagy egyre inkább tegnap. Amint a múlt héten egy, a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadáson elhangzott:
A klímaváltozás valóság. Ma nem az a kérdés, hogy 2100-ban mi lesz, hanem hogy 20–30 év múlva hogyan tudjuk megoldani az életünket.
Ennek érdekében hirdette meg az Európai Unió 2050-re a nettó karbonsemlegesség elérését, vagyis nem bocsát ki több szén-dioxidot, mint amennyit az úgynevezett szénelnyelők – a növényzet, a vizek, de a jövőre gondolva akár új technológia – képesek a légkörből kivonni és tárolni. A kulcsszó, mondhatni az egész kérdés alfája és ómegája természetesen az energiatermelés, eszköze pedig jelenleg az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszer.
Csakhogy van egy kiskapu, ami ugyan nem „törvénytelen”, de alkalmazásával sok tagország gyakorlatilag átveri az unió választópolgárait, illetve aláássa a közös célokat: bejelenti a szénerőműveinek bezárását, miközben az energiatermelés leginkább környezetszennyező módját nem megszünteti, hanem „kiszervezi”. Márpedig az éghajlatváltozás nem tartja tiszteletben az országhatárokat – mondja Bart István, a Klímastratégia Intézet 2050 vezetője.
A szennyező fizet
A kibocsátás-kereskedelem kvótarendszerben működik világszinten: az ENSZ égisze alatt kidolgozott módszer elvben rendkívül egyszerű és hatékony. A gyakorlatba ültetve viszont már nyilvánvalóan elvesznénk a részletekben, így témánknál maradva nézzük az európai gyakorlatot.
A kvótakereskedelem az Európai Unió számára az egyik legfőbb eszköz a kibocsátások csökkentésére. Nagy vonalakban arról van szó, hogy az EU meghatározott egy limitet arra, mennyi lehet a kibocsátás az ipari és energetikai szektorban egy adott évtizedben. Ezt a mennyiséget kvótákká alakítják, ahol egy tonna szén-dioxid kibocsátása egy kvótaegységnek felel meg.
Az már a kibocsátók feladata, hogy minden kibocsátásukat kvótával „fedjék le”: ezeket kaphatják ingyen, vehetik árverésen vagy piaci feltételek között – így az egyes cégek rá vannak kényszerítve, hogy pusztán piaci megfontolások alapján is egyre inkább klímabarát módszerekre térjenek át. Az unió célja 2050-re a klímasemlegesség, szükséges tehát a szigor, sőt nyugodtan mondhatjuk, a szabályozás elég erősen „terelget”az elvárt megoldás felé:
Az ingyenkvótákat olyan, versenyképességi előnyt igénylő ágazatoknak osztják ki, mint az acélipar, de a villamosenergia szektor például nem részesülhet belőlük: 20 MW-ot meghaladó összteljesítmény felett minden CO2-kibocsátással járó megawattért súlyos eurókat kell kiadni
– mondja a 24.hu-nak Bart István. És itt ütközünk bele a szén alapú áramtermelésbe, illetve az említett kiskapuba.
A legkárosabb módszer a legdrágább
Szénfajtákon belül is van eltérés, de még a legjobb minőségű fekete kőszén égetéséből származó egy megawattnyi áram is nagyjából háromszor annyi szén-dioxid kibocsátásával jár, mintha földgázból nyerünk ugyanennyi energiát. Kőolajat ma már nem igazán használunk fűtésre és áramtermelésre, de a rend kedvéért jegyezzük meg: az olaj a gáznál kétszer szennyezőbb.
Az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS) által folyamatosan szorított hurok nyilvánvalóan a szénerőművek nyakán a legfájdalmasabb: a kvótaegységek ára tavaly 10-ről 25–30 euró körüli értékre ugrott. Ennek következtében viszont a szén alapú áramtermelés 23 százalékkal csökkent 2019-ben.
A baj csak az, hogy az uniós szabályozás szerint a kvótáért az fizet, aki a szenet eltüzeli, vagyis EU-n kívüli országból származó „szenes áram” máris sokkal olcsóbb, hiszen általában a kvóta egységára is sokkal szerényebb. Nézzük ezt meg hazánk példáján.
Képmutatás az egész
Magyarország ugyanannyi áramot importál Ukrajnából, amennyit a Mátrai Erőmű megtermel: a teljes hazai fogyasztás nagyjából 15 százalékát. A szakember szavai szerint tehát tulajdonképpen a Mátrán kívül van egy másik hatalmas erőművünk, amelynek a kibocsátásaiért az ENSZ-szabályok alapján Ukrajna felel, egészen pontosan az elavult, rossz hatásfokon működő burstini hőerőmű.
Ukrajna nem része az ETS-nek, nem kell kifizetnie a széndioxid-kibocsátási kvóták tonnánkénti nagyjából 25 euróját, ezzel körülbelül 15–30 százalékkal olcsóbb az Ukrajnából származó áram, mint a hazai termelésű
– fogalmaz Bart István. Egy új uniós kutatásból emellett az is kiderül, ugyanez érvényes az EU egész határvidékén.
Az egészben az a szép, hogy Magyarország, Szlovákia, Olaszország, Görögország, Finnország és Portugália bejelentette: 2030-ig teljesen beszünteti a szénalapú energiatermelést. Nem törvénytelen, nem szabályellenes, csupán egy kiskapu, ami objektíven jelentős politikai haszonnak nyit utat, ugyanakkor nagy pofonnak értelmezhető a globális klímavédelem és a választópolgárok arcán, hiszen képmutatás az egész.
Megadóztatnák a határon
A mértéke persze relatív. Ha a külföldi szénerőművekből származó villamos áramot Európán belül termelnénk meg a jelenleg aktív rendszerben, az a 2018-as adat szerint 11 tonnányi szén-dioxidtól mentené meg a Földet. Önmagában nem sok – Magyarország éves kibocsátása 20 millió tonna –, de elképesztő mértékben emelkedik: 2017 óta az EU-ba importált áram mennyisége a hétszeresére nőtt.
A szóba jöhető megoldás ma még több ismeretlenes, az Európai Bizottságban két megoldás merülhet fel. Az egyik az EU-n kívüli áram importőrének bevonása az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszerbe, a másik pedig az úgynevezett karbonvám bevezetése lenne.
Így vagy úgy, az áramtermelés karbonköltségeinek érvényesítése várhatóan jelentősen visszavetné a Magyarországra irányuló áramimportot is. Ez egyébként beleillik a magyar kormány energiastratégiájába, amely az energia importarányának csökkentését tűzte ki célul.
Kiemelt kép:Ina Fassbender/AFP
