Tudomány

Sokkal éhesebb lehet, ha gyakran eszik gyorskaját

Újabb bizonyíték érkezett arra, hogy a nyugati típusú, zsírban és cukorban gazdag étrend hamar megzavarja az agy éhségérzet-központját, és arra késztethet, hogy többet együnk. Az egyhetes ausztrál kutatás végén a résztvevők, akik gofrikon, tejturmixokon és hasonló cukros, zsíros ételeken éltek, egyrészt rosszabbul teljesítettek a memóriateszteken, másrészt

jobban kívánták a gyorskaját, mint egyébként, még akkor is, ha már eleget ettek belőle.

2017-ben már egy kutatás bebizonyította, hogy a rendszeres gyorskajafogyasztás rontja a memóriát, és kutatók már akkor sejtették, hogy a hippokampuszban állhat be valamilyen változás ilyenkor. Most, egy friss kutatásban az is kiderült, hogy az ember éhségérzetét is megváltoztatja, ha sok ilyen ételt eszik – írja a Science Alert.

A kísérlethez ausztrál kutatók több mint 100 egészséges, fiatal, normál étrendet követő embert választottak ki, akiknek egy részük átállt az egészségtelen kajákra: heti négyszer legalább gofrit kellett enniük, és ugyanennyiszer gyorsétteremben étkezniük. Kiderült, hogy a gyorskajás csoport sokkal jobban kívánta később az egészségtelen ételeket, és összezavarodott az étvágykontrolljuk is, amit szintén a hippokampusz végez.

Kép: Getty Images

Az eredmények egybeesnek a korábbi állati kísérletekkel, de azt egyelőre nem sikerült bebizonyítani, hogy valóban a hippokampuszban áll-e be változás az egészségtelen ételek hatására. A témában még további kísérletekre lesz szükség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik