René Descartes nevét a legtöbben talán középiskolai tanulmányainkból ismerjük, a nevezetes „cogito ergo sum” érvelés kiötlőjeként. A gondolatmenetet viszont csak akkor tudnánk felidézni, ha nagyon megszorongatnának. Röviden és leegyszerűsítve Descartes – a készen kapott tudást sutba dobva – kizárólag külső megfigyeléseire és önmagára fókuszálva igyekezett a világot és benne az embert mozgató legalapvetőbb törvényszerűségeket megmagyarázni: módszere, a mindenben való kételkedés vezette el a kételkedő valami, azaz saját gondolkodása, tehát önmaga létének elismerésére. Miként legismertebb, az először 1637-ben kiadott Értekezés a módszerről című művében fogalmaz:
S mivel észrevettem, hogy ez az igazság: gondolkodom tehát vagyok, olyan szilárd és olyan biztos, hogy a szkeptikusok legtúlzóbb felvetései sem képesek azt megingatni, azért úgy gondoltam, hogy aggály nélkül elfogadhatom a filozófia amaz első elvének, amelyet kerestem.
(Szemere Samu fordítása, Boros Gábor átdolgozásával.)
Bár észelvű metódusa nem tűrt hitet és tekintélyt, a klasszikus auktorok munkáit és az egyház tanításait, ezzel együtt Isten létezésében nem kételkedett – de ezt is az esze diktálta neki.
Magyarországon is megfordult
Nyughatatlan természete és újdonságkeresése nem csupán a szellem területén mutatkozott meg, egy nem túl jelentős közép-franciaországi katolikus nemescsaládból származva nagy utat tett meg a híres európai udvarokig, a kelet-európai csatamezőkig és az észak-európai egyetemekig is. Hosszú életet nem jósoltak volna neki, amikor 1596. március 31-én a ma már róla elnevezett La Haye en-Touraine nevű településen megszületett. Gyenge egészsége miatt kezdte meg a vártnál később a tanulmányait egy jezsuita líceumban, ahol már matematikával és fizikával is foglalkozott, sőt Galileo Galilei tanaival is megismerkedett.
Később a Poitiers-i Egyetemen jogi képzettséget szerzett – az atyai jótanácsnak megfelelve –, majd Párizsba költözött, végül külföldön kötött ki. 1618-ban zsoldosként csatlakozott Móric nassaui és orániai herceg seregéhez, és a bredai katonai akadémián hadmérnöknek tanult, egyre jobban elmélyedve a matematikában és fizikában, de érdeklődése a természettudomány más területeire és a zenére is kiterjedt. I. Miksa bajor választófejedelem oldalán a harmincéves háború fehérhegyi csatájában is részt vett, majd össze-vissza utazgatott Európában, még Magyarországon is megfordult.
1619-ben egy bajor parasztházban telelve különös víziók vagy álmok látogatták meg, amelyek állítása szerint új életcélt adtak neki, ezek vezették aztán nem csupán filozófiai eszméinek tökéletesítéséhez, de a karteziánus koordinátageometria megalapozásához is, amelynek máig ható irányt szabott.
Svédországba hívták alkotni
Szerteágazó utazásait követően egy időre ismét Párizsban telepedett le, egyházi emberek és tudósok körében forgolódott, és jelen volt La Rochelle 1627-es ostrománál is. A rákövetkező évben azonban már Németalföldre távozott, itt nem csupán az egyetemeken fordult meg és korszakos értekezéseket tett közzé, de egy szolgálólánnyal is viszonyba keveredett, amelynek gyümölcse, egy kislány alig ötévesen, skarlátban hunyt el. Németalföldön kezdett el levelezni V. Frigyes pfalzi választófejedelem, Csehország „téli királya” leányával, Erzsébettel a lelket, az érzelmeket és az erkölcsöt érintő kérdésekről – több munkáját is neki ajánlotta később.
Európa más, a műveltségre sokat adó uralkodóihoz hasonlóan az ekkor már neves tudós-filozófus tevékenysége Krisztina svéd királynő (1632–1654) érdeklődését is felkeltette, aki Svédországba invitálta Descartes-t, egyrészt személyes tutorálására, másrészt – ez már jobban ínyére volt a francia gondolkodónak – egy tudományos akadémia megszervezésére Stockholmban. Pierre Chanut francia követ belvárosi házában kapott elhelyezést 1649 októberében, alig 500 méterre a vártól, ahol szorgosan dolgozott értekezésein és a légnyomással, időjárás-előrejelzéssel kapcsolatos kísérletein.
Megfázott vagy megölték?
Decemberben kezdte meg a királynő személyes oktatását, ám ez több szempontból sem járt sikerrel: a királynővel elvi ellentéteik voltak, és a délelőtt 11-nél korábban az ágyából nem szívesen kikelő filozófus egészségét a hideg, szeles várban hajnali 5 órakor kezdődő szeánszok is kikezdték. Alig 4–5 alkalommal találkoztak, mielőtt Descartes 1650 februárjának legelején ágynak esett, majd tíz napra rá, pontosan 370 esztendővel ezelőtt elhunyt.
Halálának pontos okáról már akkor is pletykák keringtek, és ma is vitatkoznak róla a szakértők: orvosai tüdő- vagy mellhártya-gyulladást sejtettek a háttérben, egyesek azonban arzénmérgezést emlegetnek, amelynek oka az lett volna, hogy a máskülönben katolikus, ám túlzottan radikális nézeteket valló tudós útjában volt a királynő katolizálását titokban előkészítő erőknek.
A protestáns Krisztina mindenesetre négy évvel később valóban elhagyta vallását és egyben a trónt is, magát a Vatikán kegyelmébe ajánlva, Descartes holttestét pedig előbb az árvák temetőjében helyezték el, később francia földre szállították – örök nyugalmat ott sem lelt, hiszen a pápa 1663-ban indexre tette munkáit, s bár testét a Saint-Germain-des-Prés-i apátságban temették újra, koponyája most is a párizsi Embertani Múzeumban látható.
