Tudomány koronavírus

Új koronavírus: mikor kerülhetünk karanténba Magyarországon?

Az új koronavírus okozta fertőzés gyanújához nem elég, hogy egy pilóta lázasan érkezik Ferihegyre. A gyanút a járványügyi háttér felderítése erősítheti meg. Lehetséges forgatókönyv, hogy a lappangási idő alatt egy tünetmentes beteggel érkezik meg a kórokozó Magyarországra.

Egyelőre nincs magyar érintettje a Kínában kialakult új koronavírus járványnak, a hatóságok két gyanús esetről számoltak be, ám szerencsére ezek egyikénél sem igazolódott be a fertőzés. Vasárnap egy Sanghajból érkező járat első tisztje magas lázzal érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ahonnan mentővel szállították el. A helyszínen elvégzett orvosi vizsgálat szerint koronavírus gyanúja nem merült fel, a pilótát megfigyelésre kórházba szállították, az érintett kínai légitársaság (Shanghai Airlines) kérésére pedig a gépet fertőtlenítették.

Kedden Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa elmondta: a laboratóriumi vizsgálatok ugyan még hátra vannak, de a férfi már láztalan, nincs tüdőgyulladása, és nem járt a fertőzéssel leginkább érintett területeken.

Kínai vírus: kell-e félnünk Magyarországon?
A Vuhan-koronavírus keményebb, mint a 2003-as SARS-világjárvány volt, és nagy valószínűséggel eljut Magyarországra is. Ám a tudósok inkább Afrika miatt aggódnak.

A közvéleményben azonban dolgozik a kisördög; felmerül, miként lehet egy gyors orvosi vizsgálattal kizárni a fertőzöttséget, és ha nincs semmi baj, és az utasokat sem különítették el, akkor vajon mi szükség lehetett a gép fertőtlenítésére? Összeesküvés-elméletek gyártása helyett az ilyenkor előírt protokoll egyes lépéseiről kérdeztük Prinz Gyulát, a Semmelweis Egyetem infektológusát.

Felmerülhet a gyanú

A konkrét esetről nyilvánvalóan nem hozhatók nyilvánosságra további részletek, csak általánosságban beszélhetünk. Ha valaki lázasan érkezik Ferihegyre, a helyszíni orvosi vizsgálat természetesen csak iránymutatásnak tekinthető, az új koronavírus jelenlétét sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehet. Ezt szolgálja a járványügyi háttér felderítése, amit a szakemberek minden gyanús esetben elvégeznek még ott helyben.

Orvosilag az számít gyanúsnak, aki a két fertőzött kínai tartományból érkezik, vagy a lappangási idő két hetében járt ezek valamelyikében, illetve láza van, légúti megbetegedés tüneteit, esetleg tüdőgyulladás jeleit mutatja.

Egy Sanghajból érkező lázas beteg már gyanúba keverhető, de a járványügyi háttér felderítésével és állapotának felmérésével gyorsan tisztázható is, hogy kicsi a valószínűsége a koronavírus fertőzésnek. Miért érezte szükségesnek mégis a Shanghai Airlines a repülő fertőtlenítését?

Ha egy járaton beteg ember utazik – legyen az bármilyen enyhe vírusfertőzés – egészségügyi szempontból indokolt az eljárás. Főleg most, tekintettel a közvélemény fokozott érzékenységére

– mondja a 24.hu-nak Prinz doktor.

Fotó: Chen Bin / XINHUA

A fertőzötteket minél előbb el kell különíteni

Az új koronavírus gyanúja csak akkor merül fel, ha ezt a már említett járványügyi adatok is alátámasztják, bizonyossá pedig pozitív teszteredmények esetén válik. Magyarán, ha mostanában, az influenzaszezon előszobájában valakinek magas láza és légúti panaszai vannak, lehetőleg ne a Szent László Kórházba vezessen az első útja, hanem a háziorvosához.

Ha valaki mégis behurcolná a kórokozót, azonnal kórházba kerülne hermetikusan elzárt körülmények közé. Igazolt fertőzés esetén nyomban megkezdődne a vele szoros érintkezésbe került személyek felkutatása, vizsgálata és szoros nyomon követése. Nagyon fontos, hogy az igazolt esetek a lehető leggyorsabban a hatóságok tudomására jussanak, máskülönben a helyzet igencsak rosszra fordulhat.

Elméleti példánkban egy ember látszólag makkegészségesen jön haza a fertőzött területről, de a vírust hordozva, a tünetek megjelenése előtti lappangási időben. A fertőzést már ekkor is átadhatja – és ez az összes vírusos megbetegedésre igaz –, hiszen az úgynevezett vírusürítés már az első panaszok megjelenése előtt elkezdődik. Ebből lehet a baj, hiszen mire orvoshoz kerül, sok embernek, adhatja át a kórokozót otthon vagy a munkahelyén. Prinz Gyula úgy fogalmaz:

Ha ez ne adj’ Isten megtörténne, óriási kihívás lenne kapacitást biztosítani több száz ember biztonságos elkülönítésére, kezelésére.

Az infektológus személyes véleménye szerint az új koronavírus így vagy úgy, de eljuthat Magyarországra is, ám arról, hogy hány megbetegedésre számíthatunk, nem kívánt jóslásokba bocsátkozni.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTVA/Bizományosi: Balaton József

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.