Tudomány

Egymillió embert telepítene a Marsra Elon Musk

Hol máshol, mint Twitteren osztott meg részleteket Elon Musk azzal kapcsolatban, hogyan képzeli a vörös bolygó kolonizálását: először is, ezer újrahasználható Starshipet szeretne építeni tíz év alatt, ami aztán a Marsra vinné, és onnan hozná az embereket. A hosszú távú cél az, hogy naponta három Starship induljon a bolygóra, ezzel pedig bárki számára elérhető legyen az interplanetáris utazás – olvasható a Business Insideren.

„Olyannak kell lennie az utazásnak, amire mindenki elmehet, de ha valakinek nincs rá pénze, kapjon hozzá kölcsönt” – írta Musk.

A SpaceX és a Tesla atyja azt is elárulta, hogy a Mars-utazások rengeteg új munkahelyet is fog teremteni, még a vörös bolygón magán is, ezért érdemes lesz elutazni odáig. Twitterről az is kiderült, hogy több megatonna rakományt kell majd Föld körüli pályára állítani és eljuttatni a Marsra ahhoz, hogy a bolygóközi élet megvalósulhasson, nem véletlen, hogy Musk olyan erőteljesre tervezte a még készülőben lévő Starshipet: az űrhajó képes lesz 100 tonna, vagyis

nagyjából hét megpakolt iskolabusznyi rakományt, valamint száz embert a világűrbe küldeni.

Musk azzal is számol, hogy a legoptimálisabb időszakban küldjön embereket és rakományt a Marsra, ami a bolygók egymáshoz viszonyított mozgása miatt nagyjából 25 havonta jön el. Ekkor egy igazi Mars-flottát indítana el a Földről, és a harminc napos ablakban ezer Starshipet (leánykori nevén BFR-t, vagyis Kibaszott Nagy Rakétát) indítana útnak.

Főkép: Paul Hennessy / NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik