Tudomány

A szeme mondja meg, melyik a mérges kígyó

Az Év hüllője programot 2012-ben indította útjára a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya, idén „Nem minden mérges, ami fekete!” címmel hirdette meg 2020 év hüllőjének a keresztes viperát.

A szlogen célja annak a tévhitnek az eloszlatása, hogy minden fekete kígyótól tartani kell, hiszen a hazai, nem mérges siklófajok között is akadnak sötét színváltozatok.

A szeme árulja el

A keresztes vipera nem nő nagyra, a 60-80 cm már hosszúnak számít. A hímek alapszíne szürke vagy hamvasszürke, fekete cikk-cakk mintázattal, de előfordulnak sárgás vagy éppen vöröses árnyalatú példányok is. A nőstények barnásak, és a hátszalagjuk is barna. Itthon azonban előfordulnak koromfekete példányai is, a sík és dombvidéki vizes élőhelyek közelében, Somogyban, Zalában és a Beregben.

Van, hogy az egész kígyó éjfekete vörös szemekkel, sokuknál az ajakpikkelyek azért fehérek. Pupillájuk nappali fényben függőlegesen hasított, ez Magyarországon egyértelműen megkülönbözteti őket a siklóktól. Ugyan nálunk csak szigetszerűen fordul elő, a keresztes vipera az egyik, ha nem a legnagyobb elterjedésű hüllő a földön: Nyugat-Európától egészen a Távol-Keletig elterjedt, északon a sarkkörön túl hatol.

Elsősorban domb és síkvidéki erdőszegélyeken, sokszor vizes, mocsaras élőhelyeken él, de megtalálható magas hegyvidékeken is, mint a Kárpátok.

Fotó: Emile Barbelette / Biosphoto

Mint a bicska

A keresztes vipera ragadozó, zsákmányát elsősorban kisemlősök képezik, de fogyaszt békákat, gyíkokat és madarakat is. Általában lesben várja meg áldozatát, és villámgyorsan lecsap rá. Maráskor a nyugalmi állapotban a szájpadlásra felfekvő méregfogak a bicskapengéjéhez hasonlóan kinyílnak, és az áldozat testébe mélyednek.

A tarkó két oldalán található méregmirigyeket körbeölelő izmok összehúzódnak, és a mérget egy csatornán keresztül a cső formájú méregfogba préselik. A cső nyílása a méregfog vége előtt, elöl helyezkedik el, ezen keresztül jut a méreg az áldozat szöveteibe. A viperák nagyon jó anyag- és energiahasznosítók. Skandináv megfigyelések alapján évente 7-10 zsákmányállattal is beérik, bár ennél nálunk valószínűleg többet esznek.

A vipera mérge természetesen az emberi szervezetre is hatással van, idegrendszeri tüneteket okozhatnak, erről itt olvashat bővebben.

Ártunk neki

A keresztes viperát itthon és Európa más részein is elsősorban az élőhelyeinek eltűnése veszélyezteti: a növényzetet átalakítjuk, a kaszálókat beszántjuk. A baj a bajban, hogy sok helyen az egykori virágos, bokros erdőszegélyeket olyan özönnövények lepik el, és teszik élhetetlenné a keresztes viperák számára, mint az aranyvessző, a selyemkóró vagy az akác.

Mindezt tetézi a klímaváltozás, amelynek a viperáinkra gyakorolt pontos hatását még nem ismerjük, de a szakirodalom már tele van figyelmeztető eredménnyel a klímaváltozás hüllőkre gyakorolt hatásáról. A faj Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft. Még többet a keresztes viperákról az MME weboldalán olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik