A legtöbb európai országban a XX. század első felében betiltották a párbajokat (Magyarországon például 1923-ban született erről törvény), de a szokás ettől még nyomokban itt-ott fennmaradt. Azt gondolnánk, a második világháború borzalmai végleg eltörölték a kontinensről a párbajokat, de tévednénk. Talán nem teljesen meglepő módon két, hagyományosan hevesebb vérmérsekletűnek tartott nemzetnél, Olaszországban és Franciaországban még ezután is került sor párbajokra,
Balhé a nemzetgyűlésben
Franciaországban hivatalosan már Richelieu bíboros utasítására törvényen kívül helyezték a párbajokat, ez azonban nem nagyon zavarta a maguk vagy más becsületét „védő” urakat évszázadokon keresztül, és a hatóságok sem túlzottan foglalkoztak az ilyen ügyekkel, ha mindkét fél életben maradt a párbaj végére. Jellemző vonása volt még a XX. századi francia párbajkultúrának, hogy a felek általában nem szerelmi ügyeken vagy hasonlókon kaptak össze, hanem a leggyakrabban politikai kérdések álltak a háttérben, a párbajok főbb résztvevői tehát politikusok és újságírók voltak.
Nem volt ez másképp 1967-ben sem, olyannyira nem, hogy az egyik párbajozó egyenesen egy vezető francia politikus, Gaston Defferre volt. Defferre a háború alatt szerepet vállalt az ellenállásban, majd a legerősebb baloldali párt, az SFIO (Munkások Internacionáléjának Francia Szekciója) színeiben politizált, kétszer miniszter is volt az 1950-es években, fontos szerepet vállalt a szubszaharai francia gyarmatbirodalom felszámolásában. Elsősorban mégis Marseille polgármestereként alkotott maradandót: 1953-tól 1986-os haláláig vezette a várost.
1967 tavaszán heves viták dúltak a francia nemzetgyűlésben. Egy ilyen vita alkalmával éppen Georges Pompidou miniszterelnök beszélt, de az ellenzék soraiból állandó bekiabálások zavarták. Amikor egy bizonyos François Mitterand sokadszorra szakította félbe a miniszterelnököt, a kormánypártiak között is elszabadultak az indulatok, a leghevesebben pedig egy René Ribière nevű gaullista képviselő kérte ki magának a baloldaliak viselkedését. Defferre szocialista frakcióvezető sem maradhatott ekkor már szótlan, és odakiabálta Ribière-nek, hogy „Taisez-vous, abruti!”, amit nagyjából úgy fordíthatnánk, „Fogja be, idióta!”
Éles párbajtőrökkel csaptak össze
Az ülés után Ribière bocsánatkérést követelt, de ezt Defferre visszautasította, mire Ribière segédeket szerzett, és kihívta párbajra. Defferre az egész ügyet nevetségesnek minősítette, de arról hallani sem akart, hogy ellenfeléé legyen az utolsó szó, így elfogadta a kihívást, azzal a kikötéssel, hogy gyorsan legyenek túl a dolgon, mert neki másnap délután már Marseille-ban van dolga. Miután megtudta, hogy Ribière-nek pedig másnap van az esküvője, valami olyasmit is hozzátett, hogy úgy elintézi a nála 12 évvel fiatalabb kormánypárti képviselőt, hogy az ne tudjon teljesíteni a nászéjszakáján.
Mindkét oldalról több vezető politikus is megpróbálta lebeszélni a feleket a párbajról, hiába. Másnap reggel, 1967. április 21-én titokban megbeszélt helyen, egy Neuilly-sur-Seine közelében található magánbirtokon találkoztak a politikusok és segítőik. Megállapodásuk szerint karddal, méghozzá éles párbajtőrökkel csaptak össze, és a párbaj ugyan nem halálig, de nem is az első vérig tartott volna. A bíró sem volt akárki, Jean de Lipkowski külügyi államtitkár ügyelt arra, hogy minden rendben menjen. Ribière ugyan fiatalabb volt, de Defferre képzettebb, és miután kétszer is megsebesítette ellenfelét a karján, az feladta a küzdelmet.
Az esetnek ugyan számos tanúja volt, és nagy port vert fel, a képviselőket mentelmi joguk miatt nem vették elő a hatóságok az ügy miatt. Defferre két évvel később a szocialisták elnökjelöltjeként is megmérettette magát a választásokon – igaz, történelmi léptékű vereséget szenvedett, mindössze a szavazatok 5 százalékát szerezve meg. Később viszont Mitterand elnöksége alatt előbb három évig belügyminiszter is volt, s 1986-ban bekövetkezett halála idején is a kormány tagja volt tervezési és vidékfejlesztési miniszterként. Arról nem szól a fáma, hogy Ribière hogyan teljesített a nászéjszakáján, de az ő politikai karrierjét sem törte derékba az eset.
