Tudomány

Nem sikerült az altatás, végig ébren volt a nő a műtét alatt

Mindenki legrosszabb rémálma történt meg egy brit nővel: 2018-ban a Yeovil Körzeti Kórházban operálták, de az altatás nem sikerült, és ébren szenvedte végig az egész procedúrát. Az ügy kivizsgálása most zárult le, és a bíróság kimondta: a kórház dolgozói felelősek a helyzetért, mivel

látták, hogy a nő vérnyomása emelkedik, miközben operálták, de nem tettek semmit.

Az IFLScience szerint a harmincas évei végén járó nő tudta, hogy valami nem stimmel, mivel szült már korábban, és tudta, hogy a gerincbe adott érzéstelenítőnek hogyan kellene hatnia. Nem volt képes azonban mozogni, így nem tudta riadóztatni az orvosokat, akik így elvégezték a műtétet. Csak abból következtethettek volna, hogy valami baj van, hogy a nő vérnyomása nagyon megemelkedett, amikor megkezdték a vágásokat.

Fotó: iStock

A szerencsétlenül járt beteg azt nyilatkozta, hogy mindent érzett, és még most is poszttraumás stressztől szenved, gyakran rémálmai vannak. Emlékszik, mennyire fájt, mikor felvágták, majd az is, amikor valamilyen légnemű anyagot pumpáltak a hasába. Az orvosok nem hallották, hogy sikít, mivel oxigénmaszk volt rajta, és a felsőteste egy függönnyel volt elválasztva a hasától.

A kórház annyit tett hozzá az esethez, hogy az orvosok másféle altatást használtak, mint amilyet kellett volna, ezért történhetett a hiba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik