Tudomány

Nagyon furcsán viselkedik a Földre veszélyes kisbolygó

Az 500 méter átmérőjű, Bennu nevű kisbolygó igen kivételes objektum: a szakértők úgy vélik, hogy az aszteroida összetétele többé-kevésbé állandó maradt a Naprendszer megszületése óta. Az égitest vizsgálata és a Bennuból vett minták ezért sokat segíthetnek a kutatóknak abban, hogy jobban megértsék rendszerünket.

Csakhogy most olyan furcsaságot vettek észre az űrkavicson, amit egyelőre nem tudnak megmagyarázni: a Wired adott hírt arról, hogy az OSIRIS-REx szonda mérései megmutatták,

a Bennu köveket köpköd ki magából, akár egy-két méter nagyságúakat is.

A Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a Bennu-t már legalább háromszor kapták köpködésen 2019 januárja óta. A NASA kutatói most azon dolgoznak, hogy rájöjjenek a furcsa jelenség okára.

„Soha senki nem vizsgált még ilyen közelről aszteroidát” – mondta a Wired-nek Carl Hergenrother, az Arizonai Egyetem kutatója. „Nem is olyan régen még azt hittük, hogy a kisbolygók élettelen, változatlan objektumok.”

Fotó: NASA

Persze néhány elmélet már van arra, hogy mi okozhatja a furcsa leszakadást: az egyik például az, hogy kisebb meteorbecsapódások során a felszín megtöredezett, és mivel az aszteroidán olyan gyorsan változik a felszíni hőmérséklet, mindig újabb és újabb darabok hagyhatják el a törzset. De okozhatja a jelenséget az is, hogy vízgőz halmozódik fel az aszteroida belsejében, és a túlnyomás miatt darabok törnek le belőle.

A kutatók megjegyezték, hogy ez egy nagyon különleges felfedezés, mivel valami olyasmiről van szó, amire soha nem jöttünk volna rá a földi megfigyelések segítségével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik