Tudomány

Vonaton érkezik az új madárfaj Magyarországra

Beröppennek a vagonba búzát dézsmálni, majd több 100 kilométerrel távolabb szabadulnak ki, és le is telepszenek. Így hódítják meg a berki verebek Magyarországot.

Amint a polihisztorok kora lejárt, sajnos lassanként úgy szorulnak ki az amatőr kutatók  is a legtöbb tudományágból: génterápiával, atomfizikával foglalkozni, klímamodelleket készíteni képtelenség volna speciális szaktudás és megfelelő intézményi háttér nélkül. Maradt azonban néhány terület, ahol ma is remekül érvényesül a „több szem többet lát” elve, ezért hasznosak és szükségesek nem-hivatásos megfigyelők adatai.

Ilyen például a csillagászat vagy az ornitológia, ahol lelkes, és persze megfelelő tudással rendelkező, felkészült amatőrök értékes megfigyelései, felfedezései jelentősen segítik a hivatásos kutatók munkáját.

Életre kel a mese

És hogy mindezzel miért hozakodtunk most elő? Mert Rózsa Lajos biológus, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója egy új tanulmányában amatőr madarászok megfigyelései alapján jutott érdekes eredményre két inváziós verébfaj hazai terjedését illetően. A megfigyelők adatai szerint a mediterrán térségben elterjedt berki veréb, és ennek a házi verébbel alkotott hibridje, az olasz veréb vasúti kocsikban utazva jut el, majd telepszik meg hazánk különböző pontjain.

Mindez már csak azért is érdekes, mert ezzel a természet a valóságba ülteti át Zdeněk Miler és Eduard Petiska ma már klasszikusnak számító meséjét. A világ leggazdagabb verebe című mesében az önző, mohó veréb, Borzas Peti és társai találnak egy vagonnyi búzát. Petinek persze az összes kell, de mikor a vagon ajtaját rácsukják és egyedül marad, rájön, hogy a gazdagság magányosan mit sem ér. Másnap persze nyílik a vagon ajtaja, a veréb kiszabadul, és innentől kezdve mindenét megosztja társaival.

No, de nézzük, hogyan adaptálta az élet a mesét.

Ritka madarakat keresnek

A berki veréb külsőre nagyon hasonlít a házi verébre, hozzánk legközelebb a Balkánon honos, ahonnan a populációk lassan és alacsony példányszámmal terjednek észak felé. Annyira ritkák, hogy észlelésükhöz egyedül a vakszerencse nyújthat segítséget.

Egyetlen hivatásos kutató sem fog pályázati pénzt kapni arra, hogy évekig járja az országot, hátha összeakad egy-két berki verébbel. Számíthat viszont számos amatőr megfigyelő munkájára

– fogalmaz a 24.hu-nak Rózsa Lajos.

Berki veréb ázott gúnyában, fürdés közben. Fotó: Emile Barbelette / Biosphoto

Az amatőr szót idézőjelbe is tehetnénk, mert köznapi használatának olykor van egyfajta lekicsinylő jelentéstartalma. Ez viszont esetünkben indokolatlan, hiszen az aktív, művelt polgárok bevonásán alapuló „citizen science” ma világszerte erősödik. Sőt, a biológus kiemeli: kellően felkészült emberekről van szó, akik időt és energiát nem kímélve járják az országot, hogy ritka madarak feltűnését dokumentálják. Találataikat aztán közzéteszik, főhőseink adatsora a Rarebirds.hu-n jelent meg.

Rájuk zárják a vagon ajtaját

Összesen csak öt berki verébről, és egyetlen olasz verébről beszélünk. Más munkákban ez persze túl alacsony példányszám volna, de itt éppen a rendkívül ritka kóborlók előfordulásának elemzéséről van szó. A biológusnak szemet szúrt, hogy a madarak mindig vasútállomások közelében bukkannak fel, ismert költőterületüktől nagyon távol, mint például Pécsen és Szombathelyen.

Tudni, kell, hogy a verebek nagyon rosszul terjednek, születési helyüktől életük során nemigen távolodnak 2-3 kilométernél messzebb. Legalábbis önszántukból nem. Logikusnak tűnik tehát, hogy a Balkánról érkező gabonaszállítmányokkal érkeztek és haladnak tovább:

egész egyszerűen a búzát dézsmáló verébre rácsukják az ajtót, és csak a végállomáson nyitják ki.

Mindez csak annyiban különbözik a mesétől, hogy Borzas Petivel nem indult el a vonat.

Vonattal utaznak

Ez így csak egy puszta ötlet, nem tudomány – jegyzi meg Rózsa Lajos, hiszen meglehet, hogy maguk a megfigyelők is gyakran vonattal utaznak, és pusztán ezért sűrűsödnek az adatok a vasútállomások környékére. Kell egy kontrollcsoport, ezt esetünkben a természet szolgáltatta a vörhenyes fecskék formájában. Ez is egy kis énekesmadár, melynek hazánkban alig több mint tucatnyi előfordulása ismert. Szintén Dél-Európából terjeszkedik nagyon lassan hazánk felé, és életmódja szintén faluszélekhez, emberi környezethez köti, akárcsak a verebeket. Velük ellentétben viszont nem szemtelenkednek be tehervagonokba, hiszen ők rovarevők.

Ha most statisztikailag összehasonlítjuk a nemhivatásos megfigyelők berki veréb és vörhenyes fecske előfordulási adatait, akkor azt látjuk, hogy a verebek jóval közelebb fordulnak elő a vasútállomásokhoz. Vannak persze fenntartások, például mert a táplálkozási módjuk igen eltérő, de mindez mégis azt sugallja, hogy a költőterületüktől sok száz kilométerre feltűnő „idegen” verebek valószínűleg vonattal érkeznek.

Ez nyilván nem egy nagy tudományos áttörés, csak gyerekkorunk egyik kedves meséjét visszaidéző kis történet. Mégis megmutatja, hogy a lelkes amatőr megfigyelők nem hiába koptatják távcsöveiket, hanem érdekes ismeretekkel gazdagítanak. És hiába idegenhonosak madár, a berki veréb szerencsére nem tűnik veszélyes inváziós fajnak. A mediterrán térségben láthatóan nem szorítja ki sem a házi, sem a mezei verebet, békésen megvannak egymás mellett.

Kiemelt kép: Óscar Díez Martínez / Biosphoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik